2018. július 22., vasárnap
Magdolna

Extra

Baj van! Kórházba került Szilágyi István

Ismét kórházban ápolják Szilágyi István színművészt – tudta meg az AcNews.

Lópici Gáspár megformálója a fia elmondása szerint egy rosszul kivitelezett leülési kísérlet során sérült meg, ezért került a gyógyintézménybe, ahol munkatársunk személyesen is találkozott vele – írja a portál.


Mint arról beszámoltunk, januárban szabadon távozhatott a Markó utcai bíróság épületéből Szilágyi István fia, Péter. Az édesapja ellen elkövetett testi sértésért két év börtönre ítélték a férfit, amit három évre felfüggesztettek.

A férfi a vád szerint tavaly nyáron olyan súlyosan bántalmazta az ország Lópici Gáspárját, Szilágyi Istvánt, hogy három bordája eltört, valamint lába és arca is megzúzódott. Hétfő délután a több mint hét hónapja előzetes letartóztatásban lévő Pétert bűnösnek találta a bíróság az édesapja ellen elkövetett testi sértés bűntettében.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ekkora a magánvagyona II. Erzsébetnek

    Ekkora a magánvagyona II. Erzsébetnek

    A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban – derült ki a brit korona vagyonportfolióját kezelő Duchy of Lancaster éves jelentéséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Londonban.

  • Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét

    Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét

    Kirúgta a Disney James Gunnt, A galaxis őrzői vol. 3. rendezőjét, miután napvilágra kerültek olyan régi Twitter-bejegyzései, amelyekben a pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött.

  • Székhelyi József: Szorítsatok értem!

    Székhelyi József: Szorítsatok értem!

    Székhelyi Józsefet szerdán megoperálták. A színész orvosai hetekkel ezelőtt ugyanis áttéteket találtak a színész szervezetében, noha korábban úgy tűnt, jobban van és legyőzi a tüdőrákot.