2018. november 16., péntek
Ödön

Egyéb Debrecen

Élen járnak a fogorvosképzésben

A fogorvos szak a Debreceni Egyetem egyik legnépszerűbb képzése, az intézmény pedig az ország első számú fogorvosképzője. A hallgatók innovatív módszereket ismerhetnek meg és csúcstechnológiás műszerpark segítségével szerezhetnek gyakorlatot.

A Fogorvostudományi Kar a Debreceni Egyetem egyik legújabb, 2003-ban alapított kara, ennek ellenére a képzés gyökerei az 1930-as évekig nyúlnak vissza, így kiérlelt tradíciókkal és hagyományokkal rendelkezik az oktatás területén.


– Az elmúlt tíz év alatt a kelet-közép-európai régió legdinamikusabban fejlődő fogászati intézményévé váltunk, és évek óta stabilan a Debreceni Egyetem az ország legjobb fogorvosképző helye – hangsúlyozta Hegedűs Csaba dékán. A kifejezetten gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően kiváló munkaerőpiaci esélyekkel indulnak azok, akik itt szerzik meg fogorvosi diplomájukat. A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán elsajátított tudással a világ bármely országában megfelelnek a szakma követelményeinek, így a szak nemcsak a hazai, hanem a külföldi diákok körében is közkedvelt. Jelenleg összesen csaknem 700 hallgató tanul a karon, a 2000/2001-es tanévben elindított angol nyelvű fogorvosképzés keretein belül tanuló külföldi hallgatók száma mára megközelíti a 400 főt. A kar Közép-Európában egyedülálló infrastrukturális háttérrel rendelkezik. A leendő fogorvosok az alapismereteken túl a legmodernebb, sok esetben ma még egyedinek számító eljárásokat, fogászati trendeket is megismerhetik.

Hegedűs Csaba a képzés sokrétűsége kapcsán kiemelte: nemcsak a gyógyításra készítik fel a leendő fogorvosokat, hanem egyebek mellett a diagnosztika, a megtartó, illetve a helyreállító fogászat is a képzési anyagba tartozik. A hallgatók külön kurzusokon találkoznak a gyermekfogászati és a fogszabályozási ismeretekkel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.