2018. február 21., szerda
Eleonóra

Belföld

Füstölgések

Már hónapok óta megy a vita a kéményseprés változásairól. Kötelező, nem kötelező, ha kötelező, akkor mi kötelező, et cetera. Meg persze mi kerül pénzbe, mennyibe és miért.

Az a helyzet – lehet, hogy egysejtű a gondolkozásom –, hogy  eleve nem értem az összes kérdésfelvetést. A kérdés csupán egyetlenegy lehet: van-e ára az emberéletnek? Forintosítható-e a füstmérgezés? 1220 forint? Netán 2135? Vagy tízezer? Vagy százezer? Tényleg hepciáskodni kell, hogy miért akkor, miért munkaidőben jönnek a kéményseprők? Miért mindenkinek akkor van égetően sürgős dolga (halaszthatatlan és egyéb jelzők), amikor az előre megadott időpontban megérkeznek a füstfaragók? Az mennyivel lenne jobb, ha munkaidő előtt vagy után mennének? Mondjuk este 8 és reggel 6 között?


Normális ez a hozzáállás?

Nem hinném…


Úgy vélem, az emberélet (sajátom, szeretteimé) megér egy fél nap szabadságot. Nem ezen múlik, ráadásul a bedobott értesítővel a munkahelyi főnöknek is bizonyíthatom, hogy nem kamuzok.

Hanem hamuzok.

Tényleg „eldobja az ember az agyát”, amikor ilyen történeteket hall. Hogyan lehetnek polgártársaink ennyire kicsinyesek és csököttek? Miért nem szánnak bruttó 10 másodpercet arra, hogy végiggondolják, miért is van kéményellenőrzés? Nem néznek hírműsorokat? Vagy ha néznek, és azokban szén-monoxid-mérgezésről, halálesetekről tudósítanak, akkor miért nem kapnak észbe, hogy ez akár velem is megtörténhet, ha nincs ellenőrzés?

Ja, mert dögöljön meg a szomszéd tehene? Ezt azért nem hinném. De azt igen, hogy ha valami öt kilométerrel távolabb történik, akkor már megszűnik a veszélyérzet, mert az „messze” van.

Nincs messze.

Ezért e füstölgés a füstfaragókért. Hogy végezhessék felelősségteljesen a dolgukat.

Kapcsolódó Cikkek