EUR: 312,96 Ft
CHF: 271,73 Ft
2018. február 24., szombat
Mátyás

Egyéb Székesfehérvár

Korábban kell vonatra szállni

Pályakorszerűsítés miatt Kelenföld és Érd-elágazás között mindkét vágányon teljes vágányzár lesz várhatóan február 26-tól 2019. március 31-ig. Ez 15 perccel megnövekedett menetidőt eredményez majd a Budapest–Pusztaszabolcs vonalon, így az eredeti menetrendhez képest 15 perccel korábban indulnak és érkeznek a személyvonatok Kelenföldről és a Déli pályaudvarról.

A részletekről február 5-én a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) egyeztető megbeszélésen tájékoztatta az érintett települések polgármestereit. A személyvonatokat Érd felső megálló után a Tárnoki 30a vonalra irányítják át, majd Tárnoktól Érd alsón keresztül fog a vonat Kelenföld állomásra, illetve a Déli pályaudvarra érkezni – közölte Csányi Kálmán, Pusztaszabolcs első embere. A polgármester kiemelte: az utasoknak nem kell átszállniuk a Kelenföld és Érd alsó közötti szakaszon, hogy elkerüljék a menetidő további növekedését, csak korlátozott megállással számolnak.


A Budafok és Érd felső vasúti megállók között kimaradt szakaszon a Volánbusz Zrt. által üzemeltetett 700-as busz áll majd rendelkezésre, ez is körülbelül 15-20 perc menetidő-növekedést okoz. A buszmenetrend csatlakozási jegyzékében megjelenő vonatokon felül további 2-2 sűrítő vonattal is lehet az utasforgalmi csúcsidőszakokban számolni Pusztaszabolcs és Budapest között – hangzott el.

A 44-es, Pusztaszabolcs–Börgönd–Székesfehérvár vonalon szintén február 26. és 2019. március 31. között lesz előreláthatólag teljes személyvonati vágányzár, amelynek idejére vonatpótló buszjáratot biztosítanak. Egyfelől közvetlen buszjárat lesz Pusztaszabolcs és Székesfehérvár között, másfelől olyan vonatpótló buszjáratot is indítanak, amely minden köztes állomásra elviszi az utasokat Pusztaszabolcs és Székesfehérvár között.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sminkbemutató szép lányokkal

    Sminkbemutató szép lányokkal

    Ahogy arra számítani is lehetett, a jelentős szakmai és közönségvisszhangot keltett, nemrég lezajlott, érdi rendezésű Pest Megye Szépe verseny döntőjében szereplő hölgyek sorra kapják a felkéréseket a szépségipar különféle területeiről.

  • A neandervölgyi ember készíthette az első barlangrajzokat

    A neandervölgyi ember készíthette az első barlangrajzokat

    A neandervölgyi ember készíthette a világ első barlangrajzait – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként talált meggyőző bizonyítékot arra, hogy a neandervölgyieknek a Homo sapienshez hasonló művészi érzékük lehetett.

  • Szijjártó: A tengeri határokat is meg kell védeni

    Szijjártó: A tengeri határokat is meg kell védeni

    Az Európai Unió tengeri határát ugyanúgy meg kell védeni, mint ahogy Magyarország is képes volt arra, hogy megvédje az EU külső, szárazföldi határát – mondta el telefonon az MTI-nek pénteken Máltáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.