EUR: 319,66 Ft
CHF: 277,06 Ft
2018. május 26., szombat
Evelin, Fülöp

Egyéb Székesfehérvár

Online fogadóóra a költségvetés tervezetéről

Január 23-án, kedden 16 és 18 óra között Facebook-oldalán tartott fogadóórát Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármesterét a város 2018-as költségvetésének tervezetével kapcsolatban kérdezhették az érdeklődők.

A legtöbben út- és járdaépítésekkel, illetve -felújításokkal kapcsolatban érdeklődtek. A polgármester elmondta: a 2018-as költségvetés tervezetében négymilliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre út, híd, parkolók és közterületek felújítására.


Kiemelte: megérkezett a Vásárhelyi út építési engedélye és részben EU-s, részben városi forrásból a felújítás idén megkezdődik, ami gyalogos- és kerékpáros-létesítmények építését is jelenti. A Zombori úton az útburkolat mellett a járda is megújul, valamint a közműcserét is tartalmazza az idei költségvetés tervezete. Felsővárosban az Agyag utca, Hajnal utca, Orgona utca járdáinak felújítását, kiépítését végzik el idén.

Számos útszakasz megújult az elmúlt években, köztük a Horváth István utca. A 2018-as költségvetés tervezetében négymilliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre út- híd-, parkolók- és közterületek felújítására Fotó: ÖKK Fehérvár

A Körösi úti–Iszkai úti zártkertek mai formájukban nem alkalmasak építési telekké való átminősítésre. Nem lát lehetőséget az önkormányzat a beavatkozásra, ennek költsége ugyanis felbecsülhetetlen, külső források nélkül vállalhatatlan – hangzott el egy kérdésre adott válaszban.

Az online fórumon szó volt a belvárosi épületek, műemlékek ütemezett felújításáról is. Jelenleg a Fekete Sas Szálló épületének felújítására látja a forrást a város és elkezdik előkészíteni a múzeum Fő utcai épületének felújítását is. Ezekhez a munkákhoz komoly kormányzati támogatást is kap Székesfehérvár – összegezte később az önkormányzat honlapján a fórumot a város vezetése.

Kapcsolódó Cikkek