EUR: 322,31 Ft
CHF: 283,03 Ft
2018. augusztus 19., vasárnap
Huba

Belföld

Orbán: Az ENSZ migrációs tervezete olyan, mintha a “Soros-tervből” másolták volna

A miniszterelnök szerint az ENSZ migrációról szóló, előkészítés alatt álló szerződéstervezete olyan, mintha kimásolták volna a szöveget a “Soros-tervből”.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ENSZ érték, de nem szabad megengedni, hogy olyan elveket fogalmazzon meg, amelyek ellentétesek Magyarország érdekeivel, márpedig ami készülőfélben van a migrációval kapcsolatban, az a jelenlegi információk alapján szemben áll a magyar érdekekkel.


Olyan elveket fogalmaznak meg – fejtette ki -, amelyek kilátásba helyezik például az illegális határátlépést sújtó büntetések enyhítését, továbbá egyszerűsítenék, gyorsítanák az adminisztratív eljárásokat, vagyis javasolnák, hogy az országok gyakoroljanak kevesebb ellenőrzést a belépni akaró idegenekkel kapcsolatban.

Felvetette az ENSZ azt is, hogy a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k vegyenek részt a migráció lebonyolításában – tette hozzá a miniszterelnök, úgy fogalmazva, hogy “attól mentse meg Magyarországot a Jóisten”.


Megjegyezte: “Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak az NGO-kkal, a migrációval foglalkozó álcivil szervezetek Soros György tenyeréből esznek”. Szerinte a migrációs ENSZ-tervezet eddig megismert része szellemiségét tekintve is pontosan olyan, mintha kimásolták volna a “Soros-tervből”.

A kormány a szövegtervezet nyilvánosságra kerülése után foglalkozni fog a dokumentummal, majd dönt arról, hogyan viszonyuljon hozzá – közölte a kormányfő, aki “higgadtságra, hidegvérre, csigavérre, nyugalomra” intett.

Bár aggasztó jelnek nevezte, hogy az Egyesült Államok kilépett az egyezményről szóló tárgyalássorozatból, de azt is hangsúlyozta, hogy ő csak a magyar érdek szempontjából, Amerikától függetlenül vizsgálja az ügyet.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy formálódik “a józan ész talaján álló országok szövetsége”, amelyek felteszik a kérdést: mi lesz ebből a világból, ha elismerjük a migrációhoz való jogot alapvető emberi jognak, az ENSZ pedig azt tartja feladatának, hogy megszervezze a Földön a “keresztül-kasul, ide-oda való áramlást”.

Mindez rendkívüli veszélyeket jelentene jó néhány országnak – jelentette ki, majd a “példát adó”, “kemény bevándorláspolitikát” folytató országok között említette Ausztráliát, Új-Zélandot és Japánt.

És a visegrádi országok sem szeretnék, ha olyan világdokumentumok lennének, amelyekre hivatkozva a nemzeti érdekekkel szemben fel lehetne lépni – jegyezte meg.

Keddi bécsi látogatását értékelve a miniszterelnök arról beszélt, hogy az előző években magyarellenes kormány volt Ausztriában, de most új szelek fújnak, és fair, tisztességes, magyarbarát kormányzás várható.

Konfliktusok ugyan maradtak, de a hozzáállás sokkal inkább a történelmi tapasztalok pozitív hagyományaira akar építeni – fűzte hozzá.

Az alapvető érdekegybeesések közé sorolta a biztonsági, határvédelmi együttműködést, amelyre a jövőben is szükség lesz, mert Ausztriát és Magyarországot csak együtt lehet megvédeni. “Még nem tudjuk, hogy Olaszország tagja tud-e maradni a schengeni megállapodásnak, képes lesz-e tartósan megvédeni a határait (…). Tehát Ausztria könnyen lehet, hogy kulcsszerepet játszik majd a schengeni rendszer fenntartásában is” – fejtette ki.

A vitás kérdések közül kitért az osztrák családi pótlékok ügyére, amely több tízezer magyart érint.

Ők Ausztriában dolgoznak – magyarázta -, befizetik a szociális járulékot, ugyanúgy, mint egy osztrák ember, majd mégis olyan szabályt hoznának, hogy a magyarnak járó családi pótlék kevesebb legyen, mint az osztráknak fizetett.

A magyar álláspont szerint ez hátrányos megkülönböztetés a magyarok rovására – közölte, azt is mondta ugyanakkor, hogy ez nem osztrák-magyar vita, hanem egy európai jogértelmezési vita, amely majd az Európai Bíróságon fog eldőlni.

Orbán Viktort kérdezték a Christoph Schönborn bíborossal, bécsi érsekkel létrejött találkozójáról, annak egyik fő témájáról, a keresztényüldözésről is.

A kormányfő úgy fogalmazott: a muszlim világ színes, “mi most azt szeretnénk, hogy ha az őshonos keresztény közösség megmaradhatna annak a kevert világnak egy értékes színfoltjaként”.

Európa ezzel szemben mindig is keresztény kultúrájú kontinens volt – folytatta -, de azzal, hogy ide muszlim tömegeket engednek be, kevert népesség jön létre, a keresztény kultúrára épülő életforma veszélybe kerül, “az otthonosságérzés kezd eltűnni”.

Nyugat-Európában ez az életérzés már rendkívül erős, és “nem akarjuk, hogy Magyarország is erre a sorsra jusson” – mondta.

Mindezek alapján helyesnek tartja azt a politikát, amely Európában a keresztény kultúrát védi, innen délre viszont az őshonos keresztény kisebbségek fennmaradásáért emel szót.

A kormányfő arról is szólt, hogy az Európai Unió elveszítette korábbi stratégiáját, ugyanis a közös európai valutára, a “Lisszabontól Vlagyivosztokig” tartó szabadkereskedelmi övezetre, valamint a technológiai fejlődésre vonatkozó célok “elvesztek a horizontról”.

Ezért szerinte új célokat kell adni az EU-nak, mert egyébként nem lesz, ami összetartsa a tagállamokat.

A múlt heti V4-csúcstalálkozóval kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, az úgynevezett visegrádi fejlesztési bank ügyében Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök meggyőzte a visegrádi államokat, hogy először a nagy közös gazdasági projekteket kell kidolgozni, és ha kiderül, hogy ezekhez szükség van valamilyen pénzintézetre, akkor kell alapítani ilyet.

A lehetséges nagy projektek között említette az észak-déli infrastrukturális összeköttetést szolgáló fejlesztéseket, például a Budapest-Varsó közötti gyorsvasutat, valamint autópálya-beruházásokat.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek