2018. június 18., hétfő
Arnold, Levente

Belföld

Orbán: Szeretjük Magyarországot, szeretjük a lovainkat

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán.

A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól – mondta, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.


A kormányfő szavai szerint a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén 140 éves Nemzeti Lovardát nem tudták “ledózerolni”, 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, “itt bizony kő kövön nem marad”.

/Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással.


A miniszterelnök arról is beszélt, hogy noha a ló ma már ritkábban látható a mindennapi életben, de a szabály maradt a régi: mindenkinek akkora a becsülete, ahogy a lovaival bánik.

Kifejtette: senki sem tudhatja pontosan, hogy a magyarok ősei hogyan is érkeztek a Kárpát-medencébe, de az biztos, hogy mindent tudtak a lovakról, és a lovaik is mindent tudtak róluk. “Be is nyargalászták együtt Európát a feje búbjától a sarkáig, a mai Belgiumtól az Ibériai-félszigetig és a Balkánig” – mondta, hozzátéve: nem zárható ki, hogy “azért maradtunk végül itt, a Kárpát-medencében, mert a sztyeppék szabadságához szokott lovaink ezen a helyen érezték magukat a legjobban”.

Orbán Viktor szerint sokáig sorolható, mit sikerült kihoznia Magyarországnak a lónevelésből; Kisbér, Kincsem, Imperiál, Bábolna, Hortobágy, Szilvásvárad: híres lovak és híres ménesek.

/Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Felelevenítette ugyanakkor, hogy a 20. század “elválasztotta a magyar embert a lovától”, a magyar huszárnak ugyanis paripájáról leszállva lövészárokba kellett bújnia, majd a magyar gazdáknak be kellett adniuk a lovaikat a kolhozba, a szocializmus pedig a lovaglást úri huncutságnak nyilvánította.

Most azonban “azért jöttünk ide, hogy néhány évtized múlva azt mondhassák az emberek, amikor visszatekintenek erre a hideg februári napra: lehet, ez volt a pillanat, amikor a magyar újra lovas nemzetté nyilvánította magát” – mondta a kormányfő.

Végül hozzátette azt is: ma már elmondható, hogy az állami ménesgazdaságok ismét a magyar lótenyésztés nemes hagyományainak letéteményesei, ahol új Kincsemek és Imperiálok nőhetnek fel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter

    Óriási fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter

    A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a V4 elnökség keretén belül rendezett V4 Logisztikai Fórumon.

  • Migránsokkal árasztaná el Európát Brüsszel

    Migránsokkal árasztaná el Európát Brüsszel

    Állandó, felső korlát nélküli kötelező kvótát akar bevezetni az Európai Parlament – derült ki abból az Origo birtokába került feljegyzésből, amit az EP elnöke, Antonio Tajani készített a dublini reformmal kapcsolatban.

  • Rétvári Bence: Egyre kevésbé megterhelőek a lakhatási költségek

    Rétvári Bence: Egyre kevésbé megterhelőek a lakhatási költségek

    A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta 15-ről 9 százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a lakhatás költségei a teljes bevétel több mint 40 százalékát teszik ki – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.