2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Külföld

Robert Fico: A visegrádi országok nem támogatják a csúcsjelölti rendszer alkalmazását

A visegrádi országcsoport nem támogatja, hogy ismét az úgynevezett csúcsjelölti rendszert alkalmazzák az Európai Unió jövő évi tisztújítása során – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken Brüsszelben az uniós vezetők találkozójának kezdete előtt.

“Nincs okom támogatni a politikai pártok jelöltjeinek gondolatát, mivel az Európai Bizottság elnökének olyan embernek kell lennie, aki az összes tagország állam- és kormányfőivel együttműködik majd az Európai Tanácsban” – közölte Fico a visegrádi négyek brüsszeli munkatalálkozója után.


A szlovák kormányfő üdvözölte, hogy a tucatnyi tagállami vezető részvételével Brüsszel közelében megtartott csütörtök esti vacsorán elhangzott az a megállapítás, miszerint a tagországoknak “nagyobb beleszólásuk kell, hogy legyen a bizottság elnökének kiválasztásába”.

A 2014-ben először kipróbált csúcsjelölti rendszer keretében az európai pártok megnevezik a saját listavezetőiket, akiket az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölnek, és az Európai Parlament a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének megválasztásáról szavaz elsőként. Az ellenzők szerint az EP ezzel jogköröket bitorol el a tagállamoktól, mivel az uniós alapszerződés az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsra ruházza a jelöltállítás jogát, és jelöltet a parlament választja meg.


A csúcstalálkozó előtti rövid sajtótájékoztatóján Miro Cerar szlovén kormányfő a módszer használata ellen foglalt állást.

Hasonlóan vélekedett Mark Rutte holland miniszterelnök is, aki hangsúlyozta, kormánya nem támogatja a csúcsjelölti rendszert.

Sebastian Kurz osztrák kancellár viszont azt mondta, hogy mindig is pozitívan tekintett a rendszerre, és kiáll az álláspontja mellett.

“A folyamat nem automatikus, de gyakorlattá vált, és arra számítok, hogy ezúttal is így fogunk eljárni” – fogalmazott.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szerint a – vitatott – rendszer az európai demokrácia megerősítését szolgálja. Leszögezte, hogy “nem fog háborúba kezdeni más uniós intézményekkel” az ügy miatt, és reményét fejezte ki, hogy a tagállamok “el fogják fogadni az állampolgárok döntését”.

A csúcsjelölti rendszer alkalmazását számos tagállam határozottan ellenzi, az Európai Parlament azonban februári állásfoglalásában leszögezte: készek elutasítani azon jelölteket a bizottság elnöki posztjára, akik egyik pártcsaládnak sem voltak listavezetői.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek