EUR: 318,28 Ft
CHF: 273,20 Ft
2018. május 23., szerda
Dezső

Egyéb Sopron

Soproni lány tarol az új kosárlabda sportban

Egyre nagyobb sikereket ér el a 3 x 3-as kosárlabdában a soproni származású Böröndy Vivien. A tehetséges sportoló nemrég a világ legjobb játékosa címet zsebelte be ebben az „újfajta” sportágban.

Böröndy Vivien sok helyi sportbarát számára ismerős lehet, hiszen a fiatal sportoló a leghűségesebb városban született és a Soproni Darazsakban kezdte kosárlabda-pályafutását még 2003-ban.


Böröndy Vivien a legjobbak között az új sportban
Fotó: thepapare.com

Vivi végigjárta a korosztályos válogatottakat, és több Európa-bajnokságban is részt vett, 2014-ben például ezüstérmet szerzett.
A játékos tizenhat évesen került be a soproni felnőttcsapatba, ahol négy évet játszott, majd az MTK és a Zalaegerszeg után a Vasas Akadémiához vezetett az útja.

Vivi szeretne kijutni az olimpiára
Fotó: thepapare.com

Az ifjú tehetség mostanában újfajta sportban bontogatja szárnyait, nem is akármilyen eredményekkel:
– Nem egészen egy éve lett az életem része a 3 x 3. Károlyi Andrea, a felnőtt női 3 x 3-as magyar válogatott edzője hívott meg, és rengeteg tornán vettünk részt a nyár folyamán. Szerepelhettem a U23-as korosztályomban, amivel megnyertük az U23 3 x 3 Nations Leauge-tornasorozatot – mondta Vivi, aki a mérkőzések során megfordult Csehországban és Srí Lankán is, és megválasztották a torna MVP-jének, vagyis a legértékesebb játékosnak. De ez még nem minden!
– Nemrég abban a megtiszteltetésben részesülhettem, hogy megkaptam a világ legjobb játékosa címet az U23, illetve a felnőtt korosztályban is. Ezzel a világranglista első helyén állhatok az összesített pontok, eredmények alapján. Hosszú távú céljaim vannak az „újfajta” sportággal kapcsolatban – újságolta a fiatal játékos, aki a nemzeti válogatottal szeretne kijutni a 2020-as nyári olimpiára Tokióba.


3 x 3-as kosárlabda
A 3 x 3-as kosárlabda népszerűsége dinamikusan nő. A sportág pár évvel ezelőtt jelent meg, és azóta egyre elterjedtebb a világban és Magyarországon is. A népszerű utcai sportot olimpiai számnak választották.

A világ legjobbja 3×3-ban a soproni Böröndy Vivien
Fotó: thepapare.com

Kapcsolódó Cikkek