2018. február 21., szerda
Eleonóra

Egyéb Sopron

Szerelmi Kalandtúra Sopronban

Idén is megrendezik a Házasság Hete – Szerelmi Kalandtúra programsorozatot Sopronban és Fertőszentmiklóson február 3-tól 18-ig. Az esemény célja, hogy a házasságok erősödjenek.

Színes, sokrétű programokkal várják a Szerelmi Kalandtúra résztvevőit a szervezők. A nyitóprogram táncház lesz, majd a következő két hétben előadásokon, fáklyás túrán, koncerten, interaktív műhelyen vehetnek részt a párok.
Az Elit Moziban február első napjaiban 1+1 akcióban nézhetik meg a Testről és lélekről című filmet. Február 9-én lesz a Szerelmesek bálja, 11-én pedig a Házaspárok útját járhatják végig az érdeklődők. Utóbbi egy magyar schönstatti kezdeményezés, 15 állomásból álló sétaút a természetben, ahol a házasság különböző szakaszait, állomásait jelenítik meg.


Sokan vettek részt a programokon
Fotó: Kuslits Levente

A Széchenyi István Városi Könyvtárban Schäffer Erzsébet előadását hallgathatják meg, míg az evangélikus istentisztelet keretében a házaspárok áldást kapnak. A zárórendezvényen, 18-án részt vesz Bíró László családreferens püspök a Szent Imre-templomban.
A Kalandtúrára regisztrálni és a részletekről tájékozódni a profamilia.hu oldalon lehet. A párok regisztráció után egy utazólevél segítségével járhatják végig a felkínált programokat, a helyszíneken matricákat gyűjthetnek és sorsoláson vehetnek részt.
A városi rendezvény kapcsolódik az országos programsorozathoz, amelynek idei jelmondata: „Éltető sodrásban…”. Vagyis ebben a két hétben a párok beállhatnak egy „kapcsolatépítő áramlatba”, amiből sokáig táplálkozhatnak majd.
Az eseménysorozat célja emellett, hogy a házasságok erősödjenek, és megmutassák, a sírig tartó hűség ma is élhető. Hűséges házasságban élni nem „lúzerség”, hanem modern, kihívásokkal teli kaland. A szervezők szeretnék hozzásegíteni a párokat ahhoz, hogy minél több minőségi időt töltsenek kettesben.
Tavaly több mint 110 házaspár, jegyespár kapcsolódott be a Szerelmi Kalandtúrába, akik már akkor jelezték, hogy várják a folytatást. Idén újítások is várhatók. A szervezésbe a Schönstatt Családmozgalom mellett a Házas Hétvége közösség, valamint az evangélikus egyház is bekapcsolódott. Új helyszín lesz 2018-ban Fertőszentmiklós, ahol szintén színvonalas programokra kerül sor.
A szervező Pro Familia Egyesület, mint a neve is mutatja, a családokért jött létre. A Schönstatt Családmozgalomhoz kötődő soproni házaspárok szeretnék átadni azokat az értékeket, amiket megtapasztaltak. Jegyeskurzusok tartásával segítik a plébános atyák munkáját, az előző években pedagógiai előadás-sorozatot szerveztek. Minden évben június elején megrendezik a „Veledszéplak- Családünnep”-et és kivonulnak a természetbe egy napra.
A fiatalok talán kevés példát látnak maguk körül a boldog, kiegyensúlyozott, élhető családi életre, épp ezért olyan támogató közösséget szeretnének nyújtani a pároknak, ahol kiteljesedhetnek.

Házasság Hete – Szerelmi Kalandtúra Sopronban és Fertőszentmiklóson,
február 3–18.
Regisztráció és programok: www.profamilia.hu

Sokan vettek részt a programokon
Fotó: Kuslits Levente

Kapcsolódó Cikkek