EUR: 319,46 Ft
CHF: 282,12 Ft
2019. január 18., péntek
Piroska

Belföld

Tételesen cáfolja Juhászt volt élettársa

Mint arról korábban beszámoltunk, tettlegesen, súlyosan bántalmazta, benyugtatózta és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három nagyobb gyermeke édesanyját Juhász Péter, az Együtt elnöke. Juhász exélettársa előbb a gyámhivatalhoz, majd a bírósághoz fordult, később pedig az is kiderült, hogy közszeretettel drogozott az Együtt elnöke családja, gyerekei előtt.

Juhász részben ugyan elismerte felelősségét az asszony sérülései miatt, ám a politikus a kirobbant botrány után mégis büntetőeljárást, pert és polgári peres eljárásokat helyezett kilátásba.


„48 kg voltam, lenyomott a kanapéra és rám térdelt, és megütött, már akkor feldagadt. Aztán nyugtatót és altatót adott, és még egy éjszakát ott töltöttem. Menstruáltam, ruhástul bőgtem, térdig véres voltam… nem tudtam felkelni” – hozta nyilvánosságra a nő vallomásának megrázó részleteit a Tv2 Tények arról az éjszakáról, amelynek során Juhász bezárva tartotta exét, mondván: meg kell beszéljék az életüket. Mint megírtuk, a nő korábban már elmesélte, hogy amikor 2016 karácsonyára hazajött gyermekeikkel külföldről, Juhász Péter két napra bezárta a lakásába, begyógyszerezte és tettleg is bántalmazta, amikor nem számolt el az idejével. A nőverő politikus természetesen tagad, közösségi oldalán napok óta próbálja magát mosdatni.

A napokkal ezelőtt kirobbant botrány után azonban az exélettárs közleményben is reagált Juhász soraira a Patent Egyesületen keresztül:


Kénytelen vagyok visszautasítani Juhász Péter azon valótlan állításait is, amelyeket az internetes bejegyzéseiben fogalmazott meg velem szemben. Ezen állítások tételes cáfolata a bírósági és hatósági eljárások során megtörtént, azonban miután a jogvitát nem a nyilvánosság előtt kívánom lefolytatni, a közvélemény előtt Juhász Péter valótlan állításaira jelen állás szerint nem kívánok részletesebben reagálni.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Magasan vezet a Fidesz

    Magasan vezet a Fidesz

    Nem igazán veheti fel a versenyt a Fidesszel szemben egyik párt sem, ugyanis a biztos szavazók 53%-a támogatja a kormánypártot – derült ki a Századvég januári elemzéséből.

  • Korlátoznák a németek az orvosok elvándorlását

    Korlátoznák a németek az orvosok elvándorlását

    Bár évek óta az az ellenzéki narratíva, hogy a magyar orvosok az egészségügyi rendszer áldatlan állapotai miatt vállalnak külföldön munkát, Jens Spahn német egészségügy miniszter rácáfolt: Németországban legalább ekkora problémát okoz az évtizedes jelenség, olyannyira, hogy a németek uniós szabályozást szorgalmaznak.

  • Tovább fogyatkozik a Jobbik

    Tovább fogyatkozik a Jobbik

    Ismét tömegesen távoztak a Jobbikból. A választások óta darabokra hulló pártot ezúttal Veszprém megyében hagyták el heten, akiknek a szemét szintén szúrja a Jobbik kebelbarátsága a baloldallal.

  • Sorosnak kedvező döntést szavazott meg az EP

    Sorosnak kedvező döntést szavazott meg az EP

    A Fidesz szerint ismét bebizonyosodott, hogy a brüsszeli migrációs politika mögött Soros György áll. Az Európai Parlament (EP) ugyanis megszavazta, hogy  az európai emberek pénzéből több száz millió euróval több pénzt adjanak a Soros-szervezeteknek, támogatva ezzel a migrációt.