2018. február 20., kedd
Aladár, Álmos

Belföld

Újra Simicska tévéjében a zsidózó jobbikos

Két hónap szünet után ismét megjelent  Simicska Lajos tévéjében Magvasi Adrián.

A Hír TV-nél valamiért ragaszkodnak hozzá, hogy a radikális Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori elnökségi tagját főszerkesztőként mutassák be a nézőknek, holott Magvasi a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje és választókerületi elnöke.


Az Alfahír.hu főszerkesztője – mutatta be Bodacz Balázs műsorvezető Magvasi Adriánt január végén a Hír TV-ben. A Jobbik propagandalapjának – az Alfahír mögött álló alapítvány 2015 és 2016-ban több mint 250 millió forint közpénzt kapott Vona Gábor cukipártjától – vezetője ezúttal is a “Főszerkesztők klubja” című műsorba kapott behívót, ahogy 2015 decembere óta szinte mindig – írja az Origo.

A nagy visszatéréssel csak egy baj van, egyébként ugyanaz, ami már korábban is problémás volt Magvasi futtatásában: ő nem egyszerűen a jobbikos médiatér meghatározó figurája, hanem a Jobbik aktív politikusa. Ezt viszont valamiért nem reklámozzák Simicskáéknál. Ráadásul Magvasit annak ellenére szerepeltetik továbbra is szimpla főszerkesztőként egy műsorban, hogy most már nem csak a Jobbik budapesti választókerületi elnöke, hanem egyben országgyűlési képviselőjelöltje is Vona Gábor cukipártjának – ismerteti a lap.


Az Origo teljes cikkében Magvasi Adrián korábbi munkásságáról is írnak.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Muszlimbarát párt lett a Jobbik

    Muszlimbarát párt lett a Jobbik

    Csúsztatnak, hazudnak, sőt letagadják a néhány évvel korábbi szélsőjobboldali megszólalásaikat is. A Jobbik hiába hirdeti néppártosodását, a cukiság mögül rendre kibújik az arab világhoz való vonzódás.

  • Bulinegyed: érvénytelen voksolás

    Bulinegyed: érvénytelen voksolás

    Érvénytelenül zárult a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartásáról szóló helyi népszavazás – közölte közleményben a VII.

  • Karácsony Soros trójai falova

    Karácsony Soros trójai falova

    Tele van Soros György embereivel Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelölt tanácsadó testülete – hívta fel a figyelmet a Magyar Idők. A Párbeszéd társelnöke – aki az SZDSZ tanácsadójából lett előbb az LMP alapítója, majd beállt Bajnai Gordon mögé az Együtt–PM tagjaként – körbevette magát egykori liberális potentátokkal.