EUR: 323,13 Ft
CHF: 286,40 Ft
2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Belföld

Fegyházbüntetést kaptak a Gellért-hegyi rablók

Első fokon, nem jogerősen börtön- illetve fegyházbüntetésre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a négy vádlottat, akik a Gellért-hegyen lengyel és kínai turistákat, valamint magyarokat raboltak ki. A négy vádlottból hármat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, az I. és XII. kerületi ügyészség 2017 májusában nyújtotta be a vádiratot fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt. A vádirat szerint a vádlottak – egy az elkövetés idején 16 éves fiú, egy 23 éves férfi, valamint női társaik, akik közül az egyik akkor 20, a másik 18 éves volt – 2016 szeptemberében megállapodtak, hogy rablásokkal szereznek maguknak pénzt.


A rablások helyszínéül a Gellért-hegyet választották, mert a sziklás, bokros részeken a járókelők kevésbé észlelhetik a támadásokat. A rablásokhoz a fiatalkorú egy gáz- és riasztópisztolyt, míg férfi társa egy zsebkést vett magához, a két nő feladata a figyelés volt.

A vádlottak 2016. szeptember 6-a és 21-e között – négyük közül változó részvétellel – két kínai, illetve egy lengyel turistát, és két magyar férfit raboltak ki, a náluk lévő fegyverrel, valamint késsel fenyegetve telefont, fényképezőgépet, készpénzt tulajdonítottak el.


A főügyész közlése szerint a kerületi ügyészség vádirata alapján az ügy fiatalkorú vádlottját a Budai Központi Kerületi Bíróság 3 év 8 hónap fiatalkorúak börtönbüntetésére, felnőtt férfi társát 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre, míg az idősebb nőt 5 év végrehajtandó, a nála fiatalabbat pedig 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

Kapcsolódó Cikkek