EUR: 322,96 Ft
CHF: 282,18 Ft
2018. október 22., hétfő
Előd

Sport

Hoki-vb – Jó főpróba után jöhet a még jobb előadás

Újra a feljutásban reménykedhet a ma­gyar jég­ko­rong-vá­lo­ga­tott. A vasárnap kezdődő budapesti  di­ví­zió I/A-s vi­lág­baj­nok­sá­gon 2008 és 2015 után újra a legjobbakkal együtt szerepelhet az A csoportban.


MTI Fotó: Kovács Tamás

Majoross Gergely, Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány első számú segítője szerint tíz évvel ezelőtt, a szapporói győzelem idején még joggal beszélhettünk csodáról, ám azóta a magyar hoki is nagyot lépett előre, és a 2015-ös krakkói vb-n kiharcolt feljutás sem volt bomba meglepetés.


– Sokat fejlődtünk, s ugyan elméletben a szlovén és a kazah gárda egy kissé felfelé kilóg a mezőnyből, azért mi is ott leszünk  a jégen, amikor játszunk – mondta Majoross, aki szerint nagyon jól sikerült a felkészülés, hiszen legyőztük Ausztriát, Szlovéniát, Japánt és Ukrajnát. – A jó főpróbát jó előadás követheti, de a vb-n már az dönt, hogy melyik gárda tudja a leghatékonyabban mozgósítani erőit – tette hozzá.

Ebben nyilván sokat segíthet a vasárnapi nyitómeccsen a fanatikus hazai szurkolótábor biztatása, bár Majoross szerint a KHL-ben szereplő hokisokkal teletűzdelt kazah csapat aligha fog megijedni a hangzavartól, ez inkább a  mieinkre lehet jó hatással.


MTI Fotó: Vajda János

A magyar válogatott mérkőzései

Április 22.: Magyarország–Kazahsztán 16 óra

Április 23.: Olaszország–Magyarország 19.30

Április 25.: Szlovénia–Magyarország 19.30

Április 26.: Lengyelország–Magyarország 19 óra

Április 28.: Magyarország–Nagy-Britannia 19.30

Kapcsolódó Cikkek