EUR: 323,02 Ft
CHF: 286,09 Ft
2018. december 14., péntek
Szilárda

Belföld

Idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma

Még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

A bölcsődék napja alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen Novák Katalin azt hangoztatta, annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent.


Az államtitkár komoly eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy elérték, a korosztályhoz tartozó gyermekekre – arányosan – még soha nem jutott annyi férőhely, mint most. Magyarországon jelenleg 48 ezer bölcsődei férőhely van.

Az újabb bölcsődei férőhelyek létrehozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a diplomaszerzés, a szakmai életút elindulása és a családalapítás, a gyerekvállalás dilemmája egyre erősebben él a magyar fiatalokban, erősebben mint 20, 30, 50 vagy éppen 150 évvel ezelőtt.


Közölte, a kormány üzenete az, hogy a fiatalok bátran vágjanak bele a családalapításba, bátran vállaljanak gyereket, hiszen a bölcsődékben is biztonságban tudhatják a gyerekeiket, ha például a munkájuk miatt ilyen intézményi ellátásra van szükségük.

Az államtitkár szerint a bölcsődei ellátás lehetőségét meg kell adni a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő családoknak, köztük például kiemelten a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek.

Novák Katalin a bölcsődék napja alkalmából tartozott ünnepségen azt mondta, egyre vonzóbb a bölcsődei hivatás, a szakma megbecsültsége minden szempontból nőtt, és bevált a többféle típusú bölcsődei rendszer.

Hozzátette azt is, hogy ez évtől átálltak a feladatalapú finanszírozásra, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak már nem jelent ráfizetést bölcsődét működtetni. Az államtitkár azt ígérte, hogy a jövőben is központi helyen lesz a bölcsődei terület.

Novák Katalin – Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárral közösen – Balog Zoltán miniszter nevében Brunszvik Teréz-díjakat adott át a bölcsődei területen, illetve a területért végzett munkáért. Az elismerést mások mellett a bölcsődei rendszer átalakításával megbízott miniszteri biztosnak, Fűrész Tündének is átadták, aki jelenleg a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért intézményt vezeti.

A rendezvényen elhangzott az is, hogy a kormány által 2018-ra meghirdetett családok évében a Magyar Bölcsődék Egyesülete az ország 21 pontján népszerűsíti a családtámogatásokat, az egészséges életszemléletet és a bölcsődei ellátást.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Vandálok gyújtogattak Budapesten

    Vandálok gyújtogattak Budapesten

    Sokmilliós kárt okoztak a fővárosnak azok az ellenzék által felkorbácsolt csoportok, amelyek szerda este Bubi-kerékpárokat vertek szét, padokat gyújtogattak és rátámadtak a Parlamentet őrző rendőrökre.

  • Demeter Márta továbbra is titkolózik

    Demeter Márta továbbra is titkolózik

    Mint arról már korábban beszámoltunk, közérdekű adatigényléssel fordult az Origo Demeter Mártához, annak érdekében, hogy megtudják, kiket foglalkoztat országgyűlési keretéből.

  • Így őrzi a TEK a karácsonyi vásárokat – Fotók!

    Így őrzi a TEK a karácsonyi vásárokat – Fotók!

     A kedd esti strasbourgi terrorcselekményt követően a magyar kormány úgy döntött, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket hajt végre, hogy hazánkban még véletlenül se történhessen meg hasonló tragédia mint a francia városban.