EUR: 323,13 Ft
CHF: 286,40 Ft
2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Extra

Jövőhéten már Lisszabonban próbál az AWS

Május 2-án már Lisszabonban próbál az AWS, az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán. Az utazás előtt formabontó, minikoncerttel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak hétfőn, melyen a zenekar egyik tagja, Kökényes Dániel nem tudott részt venni, mert az aznapi próbán ugrás közben beverte a fejét és kórházba került. Szerencsére nem történt nagyobb baj, a zenészt az ilyenkor szokásos kivizsgálás után még aznap hazaengedték.

Az AWS már március 10-én Portugáliába repült, hogy egy helyi stáb segítségével elkészítsék bemutatkozó kisfilmjüket az Eurovíziós Dalfesztiválra, amelyet május 10-én közvetlenül a produkciójuk előtt láthatunk majd. A portugál kisváros után Amszterdam és Madrid következett, ahol a fiúk versenytársaikkal is megismerkedtek.


–Óriási élmény volt, nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk! Kiderült, hogy a poprajongók valójában mind rockerek, legalábbis már a beállásnál is szép tömeg gyűlt össze Amszterdamban a színpad előtt, bólogatva a zenénkre. Jól sikerült a fellépés, és várjuk a lisszaboni óriásszínpadot, hatalmas energiabomba lesz ott játszani – mesélte Siklósi Örs, a zenekar énekese, aki szerint az AWS az Eurovíziós Dalfesztivál fekete báránya, de persze csakis jó értelemben.

AWS, A Dal győztese

A srácokat Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd is elkíséri Lisszabonba, hogy onnan kommentálják az eseményeket a Duna Televízió nézői számára. A Dal 2018 csinos műsorvezetőnője szerint az AWS jó eséllyel indul a világversenyen, azt is elárulta, hogy miért.


Rátonyi Kriszta
Fotó: Mészáros Diána

–Az Eurovíziós Dalfesztivál alapvetően egy nagyon befogadó közeg. Ezen a versenyen mindig díjazzák a sokszínűséget és a dalok mögötti történeteket, és azt hiszem mindezt figyelembe véve szeretni fogják az AWS-t Lisszabonban. Jó metál zenét csak őszinte és ösztönös emberek tudnak játszani, és a fiúk éppen ilyenek. Nagyon szurkolok nekik, már csak azért is, mert kifejezetten szeretem a metált. Talán akkor találkoztam ezzel a műfajjal először, amikor nyolcadikos koromban az akkori szerelmem elvitt egy Rammstein koncertre. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy éjjel-nappal metált hallgatok, bizonyos élethelyzetekben igenis szüksége van a lelkemnek egy kis zúzásra – nyilatkozta Rátonyi Kriszta.

Az AWS a második elődöntőben, május 10-én a 18 ország közül 13. fellépőként áll színpadra. Többek között Románia, Svédország, Lengyelország és Szlovénia indulóival verseng a pontokért a zenekar. A cél az első tíz helyezés egyike, hogy aztán május 12-én újra, már a döntőben szurkolhassunk a magyar metálosoknak.

Kapcsolódó Cikkek