2018. augusztus 21., kedd
Sámuel, Hajna

Külföld

Kalifornia a legrosszabb levegőjű amerikai állam

A kaliforniai városokban a legrosszabb a levegő az Egyesült Államokban, a legszennyezettebb levegőjű város Los Angeles, a második helyen Bakersfield áll.

Az Amerikai Tüdő Szervezet a héten ismertette State of the Air 2018 című tanulmányát, mely a 2014 és 2016 közötti évek légszennyezettségét vizsgálja.


A rossz levegő okai különbözőek, Bakersfielben például a mezőgazdaság és az olajipar okozza a problémát.

A tanulmány szerint azonban nemcsak a mintegy 40 millió, Kaliforniában élő ember szenved a légszennyezettségtől, hanem az egész Egyesült Államokban összesen mintegy 134 millió ember.

A mostani eredményeket a korábbi jelentéssel összehasonlítva megállapították, hogy 2014 és 2016 között jelentősen növekedett a szennyezettség mértéke a klímaváltozás miatt. A szállóporterhelés azonban csökkent, ami elsősorban a műszakilag fejlettebb járműveknek köszönhető.

A kutatók munkájukkal felszólítják Donald Trump amerikai elnököt, hogy tegyen többet a klímaváltozás elleni küzdelemért. A kormány azonban éppen azt tervezi, hogy enyhít az új autók benzinfogyasztásának és károsanyag-kibocsátásának korlátozásain.

Kapcsolódó Cikkek