2018. október 20., szombat
Vendel

Külföld

Lengyelország fogadja be a legtöbb a munkát kereső menekültet az EU-ban

Lengyelország fogadja be a legtöbb munkát kereső menekültet az Európai Unióban – jelentette ki pénteken Marek Suski lengyel államtitkár, Mariusz Morawiecki kormányfő kabinetfőnöke.

A bécsi lengyel intézetben mondott beszédében a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) politikusa rámutatott: “Lengyelország már 2016-ban 585 ezer tartózkodási- és munkaengedélyt állított ki” főleg Ukrajnából, Csecsenföldről, illetve Georgiából származó menekülteknek.


“Így stabilizáljuk a helyzetet Közép-Európában” – magyarázta Suski, aki szerint az EU kettős mércét alkalmaz a menekülteknél. “A Közel-Keletről és az Afrikából származó menekültekkel jobban bánnak, mint kelet-európai társaikkal” – emelte ki. Lengyelország ezeknek a menekülteknek a befogadásával járul hozzá az európai menekültügyi politikához – mutatott rá Suski. “Egy szíriai nem érdemel jobb bánásmódot egy ukránnál” – hangsúlyozta.

“Elutasítjuk az ellenőrizhetetlen migrációt és a menekültek szétosztását” – szögezte le a politikus, megismételve a varsói vezetés álláspontját. Hozzátette: Varsó számára “Lengyelország és a lengyel állampolgárok biztonsága” az elsődleges.


A megfelelő ellenőrzési lehetőségek hiányában nem lehet megkülönböztetni szerinte a harcok elől menekülőket a terroristáktól, vagy más “rossz szándékú” emberektől, akik “rá akarják erőszakolni életmódjukat és vallásukat az EU-ra”.

Egyesek közülük – hangoztatta Suski – “szent háborút folytatnak az európai értékekkel szemben”.

Néhány menekült ráadásul az európai szociális rendszerekbe akar bevándorolni – fogalmazott Suski. “Sok afrikai bevándorló hazájában nincs háború, és az uniós szociális ellátó rendszerekben keresnek maguknak jobb életet. Több európai uniós országban jobban meg lehet élni a szociális ellátásból, mint Afrikában” – tette hozzá.

Mint mondta, a legtöbb menekült úgyse maradna Lengyelországban. “A menekültügyi kvóta teljesítése azzal a következménnyel járna, hogy le kellene zárnunk a határokat a többi uniós tagország felé, a migránsokat pedig kényszerítenünk kellene a Lengyelországban maradásra” – fűzte hozzá.

Suski szerint több másik uniós tagállam is kezdi átvenni a visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia) bevándorlással kapcsolatos álláspontját. Angela Merkel német kancellár ezért nem is beszél többé a menekültek szétosztásáról – vélekedett a lengyel politikus.

“Javaslatainkat az EU átveszi, támogatja és kiterjeszti” – mondta, hozzátéve: az egyik ilyen javaslat, hogy Afrikában újjáépítési és fejlesztési projektekbe fektessenek be, a migrációnak így szabva gátat. “Lengyelország ilyen célra már több százezer eurót fektetett be” – hangsúlyozta Suski, aki szerint országa az EU külső határainak védelméből is kiveszi a részét.

Kapcsolódó Cikkek