2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Extra

Marcellina: Reménytelenül vágyom a szerelemre

Marcellina világjáró zenészként éli mindennapjait. A 65 éves énekesnő a Lokálnak bevallotta: két válás után nagyon vágyik a szerelemre, de úgy érzi, reménytelen a helyzet. Habár Marcellina két babát is elveszített, immáron felnőtt keresztlányait sajátjaként szereti. 

Marcellina a TV2 A Nagy Duett című műsorában Pumped Gabó partnereként tért vissza a magyar zenei világba. Az énekesnő eddig külföldön lépett fel, de az elmúlt egy évben sokat tartózkodott Magyarországon kötelezettségei miatt. – Ugyanúgy sokat utazom, csak most többet vagyok itthon. Most itt vannak feladataim, a “Fehér Éjszaka” jótákonysági koncertsorozat, újabb magyar nyelvű dalok. Örök bohém vagyok és nem tudok megülni egy helyben. Mindig mondom, várom, hogy kicsit nyugisabb legyen, de két-három nap semmittevés után muszáj valaminek történnie, különben bedilizek. Persze lehet, hogy ez azért is van, mert nincs párom, aki mellett lenyugodhatnék – mesélte Marcellina, aki két válás után nagyon vágyik már egy szerető társra.


Marcellina
Fotó: Mészáros Diána

– Nagyon szeretnék már párkapcsolatban élni, de elég reménytelenül vágyom a szerelemre. Karakán személyiség vagyok és szerintem félnek tőlem a fiúk. Pedig csakis a szakmámban vagyok határozott, a magánéletben inkább egy nagyon simulékony, törékeny társ. Szeretek örömet okozni, de nőből vagyok, így jó, ha a párom a tenyerén hordoz. Hiányzik egy társ, aki támogat, akihez este oda tudok bújni vagy akivel el tudom tölteni a magányos óráimat – számolt be őszintén vágyairól az énekesnő. Marcellinát világéletében körberajongták és -rajongják most is, ami érthető, hiszen 65 évesen is bomba formában van.

– Szinte az összes ajándék és levél megvan, amit a rajongóktól és udvarlóktól kaptam. Volt, aki lefestett, lerajzolt és elküldte nekem, ezeket mind megőriztem. Pont valamelyik nap pakoltam ki apukám holmijait, amikor egy lepedőre bukkantam. Volt egy katonai laktanyás koncertsorozatom és az egyik ilyen fellépés alkalmából kifeszítették ezt a lepedőt, az volt ráírva: Marcellina, a szexi lady… Valamint egy konkrét erotikus utalás is, amit ide nem lehet kiírni– nevetett sejtelmesen Marcellina, aki habár nagyon szeretett volna saját gyereket, két babát is elveszített, így bátyja két lányára is fordítja most figyelmét.


– Van két keresztlányom, akiknek segítek, ha tudok. Most nagy izgalomban vagyok, hiszen idén nyáron lesz az egyikük esküvője. Várom már, azért is mert azt a feladatot vállaltam, hogy az esküvői ruhája csodálatosan egyedi legyen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Ultranagy teljesítményű téli abroncsokat kaptak a MOL Limo Mercedes-Benz modelljei. A flotta prémium autóira a Hankook kifejezetten felsőkategóriás személygépkocsira fejlesztett termékei kerülnek, amelyek még tovább emelik a vezetési élményt.

  • Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Az advent tökéletes periódus arra, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, megálljunk, pihenjünk, feltöltődjünk, önmagunkkal, családunkkal, barátainkkal hangolódjunk békességben az év legszebb ünnepére, a Karácsonyra!

  • Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos december 14-15-én. A népszerű előadó, dalszerző idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.