EUR: 325,40 Ft
CHF: 279,71 Ft
2018. július 23., hétfő
Lenke

Belföld

Rogán Antal: Soros György pénzéből szervezte a szombati tüntetést a hálózata

A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Rogán Antal kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják.


A miniszter szerint a véleménynyilvánítás és az egyet nem értés jogába belefér, ha valaki nem tudja elfogadni a választás végeredményét. Ugyanakkor hangsúlyozta: ilyen hatalmas és meggyőző többséggel még nem hoztak döntést. “Tudom, hogy ezt az ellenzéki pártoknak nehéz elfogadni.” “Azok, akik csalást kiabálnak, olyan hibát nem fedeztek fel, ami alapján óvhattak volna, vagy éppen fordulhattak volna választási bizottságokhoz. Ez nem más, mint politikai bolhacirkusz” – jelentette ki Rogán Antal, hangsúlyozva, hogy semmennyivel több választási jogorvoslati eljárás és kezdeményezés nem történt, mint 4 éve vagy 8 éve, átlagosnak megfelelő mennyiségű volt.

Hangsúlyozta, hogy a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben.


A magyar emberek egyértelműen azt szeretnék, ha Magyarország megmaradna magyarnak, Soros György meg eközben ellenzéki pártok és “önmagukat civilnek nevező szervezetek” támogatásával akarta manipulálni a választást – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy Soros György szervezetinek “irgalmatlanul sok pénz”, világszerte csaknem 16 milliárd dollár áll rendelkezésükre.

Arra a kérdésre, miért nyilatkozta azt korábban, hogy nem folytatják az elmúlt négy évet, hanem új kormányt, új folyamatokat indítanak, Rogán Antal elmondta, hogy a kormányzat szerkezete átalakításra szorul, mivel – mint fogalmazott – a világ is megváltozott és új kihívások keletkeztek. Az új kihívásoknak megfelelő új szerkezet kell – tette hozzá.

A miniszter szerint a következő kabinet legkésőbb május végén elkezdheti a munkáját.

Az új kormány várható intézkedései közül kiemelte a családtámogatások bővítését és hozzátette, hogy határozott fellépésre lehet szükség a közösségi oldalak felhasználóinak védelmében is.

Azzal összefüggésben, hogy több ellenzéki képviselő nem veszi át mandátumát, megjegyezte, hogy az új Országgyűlés akkor is megalakul, ha már többen lemondtak azok közül, akik múlt héten még a választás esélyesének nevezték magukat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Növekedést eredményez az új költségvetés

    Növekedést eredményez az új költségvetés

    Megszavazta a parlament a jövő évi költségvetést, amelyről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ez a biztonságos növekedés költségvetése.

  • Pogácsát sütött nekünk Irma néni

    Pogácsát sütött nekünk Irma néni

    Román Józsefné, Irma néni lett Magyarország legkedvesebb konyhás nénije a gyerekek szavazatai alapján azon a pályázaton, melyet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hirdetett meg ez év márciusában.

  • Csalók verik át az idős embereket

    Csalók verik át az idős embereket

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a fővárosi polgárőrökkel együttműködve bűnmegelőzési programot indított az idősek védelmében. Az utóbbi időben több olyan eset látott napvilágot, amikor este, vagy éjszaka azzal hívtak fel bűnözők idős embereket, hogy bajba került, vagy balesetet szenvedett az unokájuk és azonnal pénzre van szüksége.

  • Megbocsátottak a holokausztgyalázó Kulcsárnak

    Megbocsátottak a holokausztgyalázó Kulcsárnak

    Gyomorforgató és botrányos, ami a Jobbikban folyik. A Ripost értesülései szerint ugyanis
    visszakerül a párt vezetésébe az a Kulcsár Gergely, aki korábban meggyalázta a Dunába lőtt zsidó áldozatok Duna-parti emlékművét.