2018. december 15., szombat
Valér

Extra

Szandi: Megszólított a meg nem született gyermekem

Szandi mindig is három gyerekről álmodott, ami meg is adatott neki, azonban volt egy időszak, amikor egy negyedik babán is elgondolkodtak Csabival. Habár az énekesnő nagyon vágyott rá, végül nem született meg az újabb Bogdán gyerek, aki többször is megszólította őt.

– Mindenképpen három gyermeket szerettem volna, de egy időben nagyon vágytam egy negyedikre is – kezdte Szandi a Lokálnak. – Volt, hogy a férjem, Csabi akarta jobban az újabb jövevényt, volt, hogy inkább én, aztán egy nap erejéig mindkettőnkben megért a gondolat, de mire nyélbe ütöttük volna a dolgot, azt mondtuk: „Mostmár, inkább ne” – nevetett az énekesnő. Szandi inkább egy kislányra vágyott, akit Emesének neveztek volna el. Habár végül a házaspár elvetette az újabb baba gondolatát, a háromgyerekes édesanyát évek múlva megszólította meg nem született negyedik gyermeke.


Szandi
Fotó: Mészáros Diána

– Volt egy álmom, amelyben egy kislány nézett rám, és azt mondta: „Én vagyok a negyedik gyereketek, aki nem született meg.” Nagyon életszerű volt az egész, és mély nyomott hagyott bennem. Majd pár hétre rá útközben az autóban épp elbóbiskoltam, amikor ugyanaz a kislány megszólított, és annyit mondott: „Emese”. Meglepő és furcsa volt ezt tapasztalnom, de semmilyen rossz érzés nem maradt bennem, pozitív emlékként gondolok rá. Nem vagyok elutasító, sokkal inkább nyitott vagyok az ilyen ezoterikus dolgokra. Tágra nyílt szemmel nézek ezekre, és nem tudom, hogy higgyek bennük vagy sem, mindenesetre ezek ténylegesen megtörténtek, hallottam azokat a hangokat – emlékezett vissza Szandi, aki ma már semmi hasonlót nem tapasztal, helyette három csodálatos gyermekére koncentrál, akikre felettébb büszke.

– Hálát adok Istennek, hogy három ilyen fantasztikus gyermekünk van, és mind különbözőek. Blanka nemrég töltötte be a 18-at, szóval kész nő, aki nagyon nyitott, emberszerető, céltudatos lány. Bárkivel hamar megtalálja az összhangot, mert nagyon kommunikatív. Olyan jó érzés, hogy van már egy felnőtt lányom, akiből, úgy érzem, sikerült értékes, komoly embert nevelnünk. Domonkos 16 éves, rettentően okos, értelmes gyerek, de nem szeret a nyilvánosság előtt szerepelni, amit mi tiszteletben tartunk. A legkisebb, Csabus 12 éves létére már az Experidance táncakadémia növendékeként három darabban is táncol, többek között a nyári vizes vb nyitógáláján is felléptek. Nagyon szeretem nézni, amilyen szenvedéllyel táncol, és mindig meghatódom, ha látom őt a színpadon.


Kapcsolódó Cikkek

  • Tom Jones ismét Magyarországra jön!

    Tom Jones ismét Magyarországra jön!

    Jövőre ismét koncertet ad Magyarországon Tom Jones. A világhírű walesi énekes 2019. június 22-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel és adja elő legnépszerűbb dalait – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel.

  • Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Csúcsgumikkal szerelik a MOL Limókat

    Ultranagy teljesítményű téli abroncsokat kaptak a MOL Limo Mercedes-Benz modelljei. A flotta prémium autóira a Hankook kifejezetten felsőkategóriás személygépkocsira fejlesztett termékei kerülnek, amelyek még tovább emelik a vezetési élményt.

  • Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Karácsonyi dalok egyedi misztikus GREGORIAN stílusban

    Az advent tökéletes periódus arra, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, megálljunk, pihenjünk, feltöltődjünk, önmagunkkal, családunkkal, barátainkkal hangolódjunk békességben az év legszebb ünnepére, a Karácsonyra!

  • Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

    Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos december 14-15-én. A népszerű előadó, dalszerző idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.