2018. szeptember 24., hétfő
Gellért, Mercédesz

Belföld

Szijjártó: Sikeresen áll át Magyarország az új digitális ipari korszakra

Magyarország átállása az új digitális ipari korszakra sikeres – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat pécsi kutatási és fejlesztési központjának alapkőletételi ünnepségén.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: sikeresek voltak a kormány azon intézkedései, amelyek nyomán a nagy nemzetközi vállalatok a magas hozzáadott értéket képviselő, a kutatás-fejlesztésen alapuló és az innovációra irányuló beruházásaikat Magyarországra hozzák.


“A Made in Hungary időszakából átlépünk az Invented in Hungary időszakába, amikor nemcsak az számít, hogy egyes termékeket Magyarországon gyártsanak, hanem az is, hogy azokat itt is fejlesszék, alkalmazzák először” – hangsúlyozta a miniszter és kiemelte a digitalizáció, az Ipar 4.0 versenyképességi feltételeinek való megfelelés fontosságát is.

A kétmilliárd forintos biotechnológiai központ létesítését 773 millió forintos támogatással segíti a magyar kormány. A 2000 négyzetméteres épületben – első körben – 88 magas hozzáadott értékű, “a legkifinomultabb technológiai képességeket igénylő” munkahely jön létre – jegyezte meg.


A dán cég tevékenységét méltatva felidézte, hogy a Foss a világ legnagyobb élelmiszeripari és agrártermék-elemző műszergyártó vállalata. A világkereskedelemben forgalmazott gabona 80, a tej 85 százalékát a skandináv vállalat által kidolgozott módszerekkel tesztelik – tette hozzá. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy jelenleg az élelmiszeripart tartják a leginnovatívabb ágazatnak, ugyanis az egészségügyi és élelmiszer-biztonsági követelmények egyre szigorúbbá válnak. A Foss és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) együttműködése pedig biztosítja a dán vállalat számára a megfelelő munkaerő-kínálatot – jelezte.

Szijjártó Péter szavai szerint a Foss pécsi beruházásával hozzájárul a “dinamikus képet mutató” magyar-dán gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséhez. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2017-ben 15 százalékkal nőtt, elérte a 1,5 milliárd eurót – részletezte. Magyarországon 180 dán vállalat több mint 12 ezer magyar embernek ad munkát, közülük három cég a kormány stratégiai partnere – mondta.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy két éven belül a Foss befektetése a negyedik jelentős beruházás, amely Pécsett valósul meg a British-American Tobacco, IT Services Hungary fejlesztései, illetve a Magnus Aircraft Zrt.-nek a Pécs-Pogányi repülőtér szomszédságában felépülő repülőgépgyára mellett. “Pécs új lendületet kapott, a délnyugati országrész is kiveszi a maga részét a gazdasági növekedésből” – jegyezte meg.

Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke a magyar kormánnyal és a pécsi egyetemmel folytatott együttműködést is méltatva arról beszélt: cégük hosszú távra tervez, a vállalat pécsi kutatási és fejlesztési központja várhatóan 2019 végére készül el, 2020 végére pedig már 120 ember foglalkoztatását tervezik.

A Foss 1956-ban alakult Dániában; a vállalat a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű, Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a befektetést ezen keresztül hajtja végre.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen nagy örömnek nevezte a beruházás megvalósulását, egyúttal kiemelte, hogy a magas hozzáadott értéket képviselő vállalat ideális helyszínen kezdheti meg működését.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meteorológiai radarokat zavarhatnak vezeték nélküli eszközök

    Meteorológiai radarokat zavarhatnak vezeték nélküli eszközök

    Zavarhatják a különböző vezeték nélküli ipari, nagy teljesítményű wifieszközök vagy biztonsági kamerák képét vezeték nélkül továbbító berendezések a meteorológiai radarok működését, amelyek emiatt nem képesek helyesen jelezni egy vihart a légi irányítóknak, a külföldi meteorológiai szolgálatoknak vagy a tömegmédiumoknak – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.

  • Szigorítja a menekültügyi rendszert az olasz kormány új törvénycsomagja

    Szigorítja a menekültügyi rendszert az olasz kormány új törvénycsomagja

    Az érkezők azonosítási idejének meghosszabbítását, a humanitárius menedékjog kérelmezésének szigorítását, valamint a bűncselekményt elkövető emberek kiutasítását is tartalmazza az olasz kormány új biztonsági és migrációs törvényerejű rendelete, amelyet Giuseppe Conte miniszterelnök és Matteo Salvini belügyminiszter mutatott be hétfőn Rómában.