Lokál » Programok » Koncert » A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara

Alphonse Daudet Az arles-i lány című elbeszéléséhez Georges Bizet a párizsi Vaudeville Színház megrendelésére írt kísérőzenét, melyből két zenekari szvitet állított össze. Alexandre Guilmant francia orgonaművész és zeneszerző a modern francia orgonaiskola egyik megalapítója volt. Első szimfóniáját 1874-ben komponálta. A mai előadás szólistája, Hannfried Lucke tanulmányait a Freiburgi Állami Zeneiskolában, a salzburgi Mozarteum Egyetemen és a genfi konzervatóriumban végezte. Fellépett Európa legtöbb országában, az USA-ban, Kanadában, Japánban, Hongkongban és Ausztráliában is. A legismertebb fesztiválokon és a leghíresebb orgonákon adott koncertet, emellett világszerte mesterkurzusokat tart, s nemzetközi orgonaversenyek zsűrijeinek munkájában is rendszeresen részt vesz. Leoš Janáček 1926-ban született, szólóhangokra, kórusra, orgonára és zenekarra írt Glagolita miséjének szövege a latin szertartásszöveg szó szerinti átültetése ószláv egyházi nyelvre.