Lokál » Programok » Színház » A Szörnyeteg a Gózonban

A Szörnyeteg a Gózonban

Bradley Chalker a legidősebb az ötödik osztályban. És a legerősebb. Ez még nem lenne baj, de kötekedik, verekszik – a lányokat sem kíméli – s persze a tanulásban sem jeleskedik. Helye a leghátsó sorban olyan, mint egy sziget: előtte, mellette nem ül senki. Tanárai szerint komoly viselkedési zavarokkal küzd, s mi tagadás, ők sem rajonganak érte. Érkezik azonban egy nevelőtanár, aki megkedveli. Azt állítja Bradleyről, hogy érzékeny, jószívű gyerek, mi több, szívesen hallgatja a fiú kitalált történeteit is, melyeket az iskolában mindaddig csak mint elképesztő hazugságokat emlegettek. Charlie, az új nevelőtanár számára nem kétséges, hogy Bradley meg tud változni, ha van elég mersze hozzá. Kiállja-e Bradley ezt a kemény próbát? Az előadás alapjául szolgáló könyv tizenkilenc díjat nyert Amerika-szerte, melyeket fiatal olvasók szavazata alapján ítélnek oda.
Bradley, az osztály réme című regény kapcsán készült színházi feljegyzéseket az osztályterem-színház keretében nézhetik meg az érdeklődők március 16-án, 10 órától a Gózon Gyula Kamaraszínházban.