Lokál » Programok » Kiállítás » AGROmashEXPO

AGROmashEXPO

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítások 2016-ban január 27-30. között várják a látogatókat a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol a magyar piaci szereplők színe-java megjelenik. Az agrár-szakkiállításokkal ezúttal is egy időben rendezik a Magyar Kert és a Szőlészet – Pincészet szakkiállításokat.  A Magyar Kert tematikája a teljes szakágazatot lefedi: a kertek, parkok, kommunális zöld területek tervezéséhez, fenntartásához, megmunkálásához szükséges eszközök és technológiák teljes palettája bemutatkozik majd Hungexpo 17-es pavilonjában. A Szőlészet – Pincészet szakkiállításon megjelenik minden termék, technológia és szolgáltatás, ami a borhoz kapcsolódik, sőt az elmúlt évektől már a pálinkakészítéshez használható eszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek is szép számmal vesznek részt a rendezvényen. A kiállításokat színvonalas szakmai előadások kísérik, melyek választ adhatnak az ágazatot érintő aktuális kérdésekre, problémákra. A négy kiállítás együttesen annyi kiállítót és szakmai eseményt sorakoztat fel, hogy szinte lehetetlen egy nap alatt mindent megnézni, ezért a szervezők 2016-ban 2 napos belépőjegyet is kínálnak a látogatóknak, melyet sorban állás nélkül, elővételben megvehetnek aagromashexpo.hu -n.