Lokál » Programok » Gyerekprogram » Babakoncert a MOM-ban

Babakoncert a MOM-ban

A gyermekek zenei fejlesztése nemcsak zenei tehetségük kibontakoztatását szolgálja, hanem a két agyfélteke harmonikus fejlődését is, ami által érzékennyé, kreatívvá, kitartóvá, fegyelmezetté, intelligensebbekké válnak, befogadóbbak lesznek az őket ért hatásokkal szemben. Napjainkban egyre több kutatás foglalkozik gyermekeink korai zenei fejlesztésének hatásával. A magzat minden pillanatát áthatja édesanyja szívverésének lüktetése, járásának ritmusa. A gyermekek születésük után felismerik a még az anyaméhben hallott dallamokat, melyek megnyugtatják őket. A zenének, az éneklésnek, a ritmusnak meghatározó szerepe van a gyermekek személyiségfejlődésében. Az első életévekben történő zenei fejlesztés elősegíti a későbbi szabad zenei önkifejezést. Azok a gyermekek, akik szinte születésüktől kezdődően kapcsolatban állnak a zenével, más tevékenységekben is sikeresebbek lesznek, mint azok a társaik, akiket kevés zene vett körül. A MOM Kulturális Központban március 31-én, 10-30-kor sorra kerülő babakoncert előadói a Duodolcissimo tagjai, a Váci Szimfonikus Zenekar művészei: Kutor Noémi hárfa, Gudor Judit klarinét. Műsorukban a klasszikus zeneirodalom népszerű dallamait sorakoztatják fel.