Lokál » Programok » Koncert » Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes

Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes

letöltés (84)

Ünnepnek számít, ha kivételes kvalitású szólisták találkoznak a színpadon: Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes a romantikus kamarazene legszebb alkotásaiból válogat. A korelnök Várjon Dénes azon kevés szólista közé tartozik, akinek pályáján kiemelt helyet foglal el a kamarazene. Diplomáját 1991-ben szerezte meg a Zeneakadémián, Falvai Sándor, Kurtág György és Rados Ferenc növendékeként, s rendszeresen részt vett Schiff András mesterkurzusain. Pályája három jelentős versenyen, a Magyar Rádió Zongoraversenyén, a Weiner Leó Kamarazenei Versenyen és a zürichi Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyen nyert első díjjal indult. Ma már rangos fesztiválok rendszeres vendége, olyan muzsikusok hívták partnerüknek, mint Steven Isserlis, Leonidasz Kavakosz, Perényi Miklós, Joshua Bell és Tabea Zimmermann. A nála tizenegy, illetve tizenhét esztendővel fiatalabb Baráti Kristóf és Várdai István karrierje a 2000-es évek elején kezdett meredeken felfelé ívelni. Baráti a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen harmadik helyezett lett, és a közönségdíjat is elnyerte. 2014-ben megkapta a magyarországi legmagasabb művészeti kitüntetést, a Kossuth-díjat. Várdai István harmadik helyezett lett a moszkvai Csajkovszkij Versenyen és két rangos világversenyen, a Genfi Zenei Versenyen és a 2014-ben megrendezett müncheni ARD Versenyen győzelmet aratott. Jelenleg a németországi Kronberg Akadémia tanára.