Lokál » Programok » Koncert » Everness Fesztivál

Everness Fesztivál

fesztivál

2016 nyarán negyedik alkalommal, immár a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként megrendezendő Everness Fesztiválon tölthetnek együtt öt felejthetetlen napot a Balatonakarattyára látogatók az önmeghaladás, a tudatosság, a nyitott gondolkodás, az egészséges életmód, a mozgás, a zene és valódi kikapcsolódás szellemében.
Ezúttal ráadásul a magyar spirituális világ legnevesebb alakjai mellett számos olyan világhírű, külföldi író, tanító, előadó is csatlakozik a programhoz, akik most először lesznek jelen hazánkban. Életében először érkezik például Magyarországra James Redfield, A mennyei prófécia szerzője, aki június 30-án, pénteken tart majd előadást a fesztiválon. Az író kultuszregényei segítenek megérteni az olyan, mindannyiunk életében naponta bekövetkező, véletlenszerűnek tűnő eseményeket, mint amikor tekintetünk összetalálkozik egy idegenével, de a szerző ösztönös megérzéseink jelentőségét is megvilágítja. Úgyhogy ha valaki még nem olvasta a könyveket, akkor azért, ha pedig már igen, akkor azért érdemes ellátogatni az előadásra, amelyen a szerző felismerési mellett további gyakorlatokat is elsajátíthatnak a résztvevők. Mi több, az író nemcsak egyetlen napra érkezik, hiszen július 1-én, szombaton egy szűkebb létszámú workshopot is tart majd a helyszínen, ahol még több lehetőség nyílik a személyes beszélgetésre, illetve akár a könyvekkel, akár saját életünkkel kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.
Rajta kívül elfogadta a meghívást még Wm. Paul Young, A viskó és Keresztutak című könyvek írója, Kyriacos C. Markides A ciprusi mágus szerzője, valamint Mabel Katz, az ősi hawaii problémamegoldó művészet, a Ho?oponopono legismertebb képviselője is jelen lesz. A Ho?oponopono nevű művészet lényege nagyon egyszerű: békében lehetsz, mindegy, hogy mi történik körülötted. Mabel Katz, kitüntetett békeaktivistaként létrehozott egy világbéke-kampányt is, amelynek mottója: A béke velem kezdődik. A belső béke szerinte ugyanis maga a világbéke. Úgy fogalmaz, a Ho?oponopononak hála, felfedezte, hogy az élet könnyű is lehet, sőt, sokkal könnyebb, mint ahogyan azt valaha is elképzelte. Ebbe a világnézetbe enged most betekintést az érdeklődőknek.
Természetesen a legnevesebb magyar előadók is részt vesznek a rendezvényen: Müller Péter, Soma Mamagésa, Kassai Lajos (A lovasíjász című dokumentumfilm főszereplője), Fenyő Iván (színművész), Szabó Gyuri bácsi (a bükki füvesember), Kereszty András, Diószegi Ádám (modern jógi), Dr. Grandpierre Atilla, Kalo Jenő, Balogh Béla, Egedi-Kovács Melinda (a Life Sutra Védikus Iskola alapítója), valamint Leél-Őssy Tamás (csikung oktató). A lista pedig folyamatosan bővül.
Az előadások mellett igen változatos zenei élményben lehet része a fesztiválozóknak, hiszen itt lesz az Estas Tonne, Kailash Kokopelli, a Meszecsinka együttes, Pepe Danza, a VANAVAN, Nadishana, Fodor Réka, Jeszenszky SKY István, a Bole együttes, és a tavaly nagy sikert aratott Tribali zenekar is fellép az Everness Fesztiválon!