Lokál » Programok » Koncert » Hangulat extra a MÜPA-ban

Hangulat extra a MÜPA-ban

Egy koncertsorozat, melyen olyan elkötelezett fiatal zenészekkel ismerkedhet meg a hallgatóság, akikkel rövidesen egészen biztosan ország-világ nagy pódiumain találkozhatunk. A „tudós” muzsikusok személyében a jövő mesterei mutatkoznak be az Üvegterem bensőséges hangulatú, baráti közegében. Az április 20-án, 19 órakor a MÜPA-ban rendezendő koncerten közreműködik Kovács Zalán László (tuba), Szelcsányi Ágnes (zongora). Kovács Zalán László a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2010-ben szerezte meg diplomáját, azóta az Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. Egyetemi évei alatt a müncheni zeneakadémián is tanult egy évet, illetve a legnevesebb hazai és külföldi tubaművészek mesterkurzusain vett részt,számos versenyen szerzett díjakat. A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes művészeti vezetője, valamint több kamarazenei formációnak és zenekarnak tagja.