Lokál » Programok » Koncert » Jamison Ross

Jamison Ross

letöltés (20)

Amikor 2012. szeptember 22-én az akkor huszonnégy éves Jamison Ross a washingtoni National Museum of National Historyban megrendezett 25. Thelonious Monk Nemzetközi Jazzversenyen utolsóként színpadra lépett, egyszer s mindenkorra eldőlt a sorsa. Először finom seprűtechnikáját mutatta be, majd verőjátéka is lenyűgözőnek bizonyult. Nem állt szándékában, hogy hihetetlen bűvészmutatványokat adjon elő: megbízható, stabil kíséretével, figyelmével, muzikalitásával és kedélyes lényével vette le a lábáról a zsűritagokat, köztük Jimmy Cobbot, Ben Riley-t, Peter Erskine-t, Carl Allent, Terri Lyne Carringtont és Brian Blade-et, akik végül neki ítélték az első díjat.
Ha ők mondják, elhihetjük, hogy Jamison Ross kiemelkedő tehetség, és az egybegyűltek ekkor még nem is tudták, hogy nemcsak dobokon őstehetség, hanem énekesként sem utolsó a floridai Jacksonville-ből származó fiatalember. Ezt az adottságát, mint a hozzá hasonló kulturális háttérrel rendelkező ifjak közül sokan, a gyülekezetben fejlesztette, nagyapja egyházközösségében. Ösztönös érzékét a zene iránt édesanyja biztatására formális képzéssel egészítette ki, mesterszintű jazzdiplomáját New Orleansban szerezte. A versenygyőzelemnek köszönhetően dolgozhatott Cécile McLorin Salvant-nal, Dr. Johnnal, Christian McBride-dal és Wynton Marsalisszal is. 2015-ben látott napvilágot debütáló lemeze, melyen nem pusztán dobosként és énekesként, hanem zeneszerzőként is érzékelteti, milyen eleganciával képes a soul-jazz, blues és funk stílusok között ide-oda siklani