Lokál » Programok » Koncert » MÁV Szimfonikus Zenekar

MÁV Szimfonikus Zenekar

letöltés (89)

Áriák, duettek Csajkovszkij és Gounod operáiból, Rachmaninov-Kocsis-dalok

A hangverseny- és operalátogató gondolataiban úgy élnek a tenorok, mint akiket állandóan ünnepelnek, akikből mindig kevés van, ezért nagy becsben tartják őket, akik mindig gondosan óvják egészségüket, megjelenésükről pedig messzire látszik fontosságuk tudata. Fekete Attila az az énekes, akire ezek a sztereotípiák a legkevésbé sem érvényesek. Lazán, mosolygósan jön-megy a világban, de a pódiumon, illetve operaszínpadon biztosan lehet számítani hangjára és biztonságot sugárzó megjelenésére. Bizonyára sokan emlékeznek a Zeneakadémián húsz évvel ezelőtt tartott „Kilenc tenor” hangversenyre, amelyen Ilosfalvy Róbert és B. Nagy János is énekelt. Fekete Attila a Bohéméletből Rodolphe áriáját énekelte hajlékony, szép hangon, jól érthető szöveggel, és láthatóan minden nehézség nélkül szólaltatva meg az ária híres magas céjét. Ezután a MÁV Szimfonikusok menedzsmentje felkérte Verdi Requiemjének tenorszólójára, de a felkérést kedves mosollyal elhárította, mondván: ezt a szólamot harmincéves kora előtt nem szeretné énekelni. Azóta sokszor elénekelte már, de akkor ez a tudatos, a siker csábításának ellenálló magatartás nagyon rokonszenves volt. Hány koncertünkön énekelt azóta, hány operahőst vagy lírai szerelmest? Hányszor lépett fel egy-egy nagynevű énekesnő partnereként? Most végre róla szól a hangverseny.