Lokál » Programok » Szabadidő » Mindenkit cár a Csepel táncegyüttes

Mindenkit cár a Csepel táncegyüttes

Az együttest 1958-ban alapították Csepelen, tagjai azóta is nagyrészt a helyi és a szomszédos kerületekben élő fiatalok közül kerülnek ki. Háttérintézménye és székhelye a kerület legnagyobb művelődési háza, a Csepeli Munkásotthon. A jelenlegi tánckar 28 főből, főként középiskolás és egyetemista diákokból áll, akiknek többsége gyermekkoruk óta együtt táncol. A Csepel Táncegyüttes feladatának tekinti, hogy a térségben élő fiatalokat a hasznos szabadidő eltöltés mellett a hagyomány szeretetére nevelje. Műsorait hazai és külföldi fesztiválokon, rendezvényeken mutatja be. Az együttes tagjai egy nagyon összetartó, ám a lelkes új jelentkezők felé mindig nyitott csoportot alkotnak, így várják új tagok jelentkezését. Érdeklődni a 06-70/431-6929 számon és a csepeldancegroup@gmail.com e-mail címen lehet.