Lokál » Programok » Színház » Mindenkit vár a színi tanoda

Mindenkit vár a színi tanoda

A Csepelen működő Veronilla dráma és musical stúdió 2008-ban kezdte el működését. Az alapító és a társulat vezetője Dévényi Judit Ifjúságért díjas előadóművész, koreográfus, rendező. A stúdió a következő most induló és már meglévő csoportjaiba 7 – 14; 15 – 18; 19- 25 ; 26 – 70 éves korig – vár jelentkezőket. A színi tanodában a beszédtechnika, helyes kiejtés, légzéstechnika, különböző szituációs gyakorlatokon keresztül a probléma felismerő – megoldó készség, a kommunikációs készség, a szövegértés fejlesztése az elsődleges. Koncentráció és figyelem megosztás készsége. Az önkifejező készség fejlesztése, az önbizalom növelése, a beilleszkedés és elfogadás erősítése. A drámapedagógiai játékok minden korosztályban nagy hangsúlyt kapnak. Emellett Tóth Andrea táncpedagógus segítségével sajátíthatják el a növendékek a klasszikus tánc alapjait, amit később a társastánc és a musical tánc alapjaival, elemeivel egészítenek ki. A színi tanodában a hangképzésre is nagy hangsúlyt fektetnek, de a növendékek segítséget kapnak különböző versenyekre való felkészülésben, illetve a Stúdió felkészülésnek megfelelően is benevezi növendékeit megmérettetésekre, akár ének, próza vagy tánc kategóriában is. A foglalkozások az életkor sajátosságait figyelembe véve, vannak összeállítva. Bővebb felvilágosítást Dévényi Judit – 3670/ 3267917 , vagy veronilla5@gmail.com – lehet kérni.