Lokál » Programok » Gasztro » Múzeumok Éjszakája

Múzeumok Éjszakája

1ker_progi1_muzeumok ejszakaja

2016. június 25-én, szombaton este 6 órakor több száz fővárosi múzeum és más intézmény, vidéken pedig kétszáznál is több településen még ennél is több múzeum tárja ki a kapuját. De nem csupán egész éjszaka nyitva tartó múzeumokról szól ez a programrengeteg, hanem várakról, skanzenekről, állatkertekről, vadasparkokról, fürdőkről, arborétumokról, kulturális központokról és egyéb létesítményekről, amelyek minden korosztály, így a családok, baráti társaságok és más közösségek egésze számára nyújthatnak közös élményt, szórakozást, kikapcsolódást. Olyat, ami érdekes, ami élvezetes, ami élmény marad, hála annak a több ezer szakembernek, akik egész éjjel a látogatók rendelkezésére állnak, hogy mindent elmondjanak és megmutassanak, amit egy idegenvezető, történész vagy muzeológus érdemesnek tarthat a több mint háromszázezer látogató figyelmére.

Ebben az évben 400 intézmény 2200 programjából válogathatnak az érdeklődők országszerte június 25-én a Múzeumok Éjszakáján. A tavalyihoz hasonlóan az idén is lesz kiemelt tematika: Hősök, újítók, felfedezők címmel, és ez alkalommal is van egy kiemelt helyszíne az országos rendezvénysorozatnak: 2016-ban Kecskemét kerül a középpontba, mely a Múzeumok Éjszakája korábbi éveinek leglátogatottabb vidéki városa. A kiemelt tematikához ebben az évben Budapesten 60, Kecskeméten 11, más vidéki településeken 129 kiállítással vagy színes programmal csatlakoztak az intézmények. Üzemel majd Hősképző, és lesz nyomozós játék, de számtalan egyéb kaland és kihívás is várja a múzeumlátogatókat ezen az éjszakán. A debreceni Déri Múzeumban a hétköznapok hőseivel találkozhatnak majd, míg Kecskeméten Katona Józsefre emlékezve Bánk bán és Melinda alakja bukkan fel a város több pontján is.
A kiemelt helyszínen a “hírös város” ezúttal is gazdag programot kínál. A legnépszerűbb múzeumokkal – a Cifra Palotával, a Bozsó Gyűjteménnyel, a Nemzetközi Kerámia Stúdióval, a Fotográfiai Múzeummal és a Leskowsky Hangszergyűjteménnyel – együtt 47 helyszínen várják a látogatókat ezen az éjszakán, amelyek között ezúttal is a népszerű retro buszok járnak.

A budapestiek számára is lesz újdonság a közlekedésben, mégpedig a környezettudatosság jegyében: idén először elektromos kisautók is közlekednek majd a kisebb múzeumok között a rendezvény kiemelt támogatójának, az E.ON-nak köszönhetően. Az elektromos autókból álló körjáratok három útvonalon szállítják majd a karszalaggal rendelkező látogatókat 18.00 és 24.00 óra között. Az útvonalakról a muzej.hu honlapon és a programfüzetből lehet tájékozódni.

Akik pedig szívesen kötnék össze a múzeumlátogatást a biciklizéssel, azoknak a MOL BUBI, a BKK és a Múzeumok Éjszakája közös akcióját ajánljuk. Ennek keretében a Múzeumok Éjszakája karszalag és a kapcsolódó MOL BUBI szórólap bemutatásával negyedéves MOL BUBI bérletet vásárolhatnak fél áron, így június 25-én bringára pattanva is járhatják a múzeumokat.