Lokál » Programok » Koncert » Oláh Kálmán szerzői estje – vendég: Joshua Redman

Oláh Kálmán szerzői estje – vendég: Joshua Redman

letöltés (61)

A Liszt-díjas Oláh Kálmán zongoristaként és zeneszerzőként is a műfajokon átívelő sokszínűségben hisz: a szokványos dallam-kíséret páros helyett a szimfonikus hangzásban, az egyenrangú szólamokban. Rögtönző előadóként és zeneszerzőként is régóta izgatja a klasszikus zene és a jazz összefonása. Szimfonikus zenekarra és jazzegyüttesre írt kompozícióiból 2013-ban rendeztek nagy sikerű szerzői estet, azóta pedig nagyzenekari repertoárja tovább gyarapodott. Mostani koncertjén két szimfonikus zenekari darabja, a már többször lelkes fogadtatásban részesült Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio, valamint a Fantasy for Piano and Orchestra című új műve mellett fölcsendülnek olyan, kifejezetten erre az alkalomra, szimfonikus zenekarra áthangszerelt, nemzetközileg ismert kompozíciói, amelyeket jazzmuzsikusok egyre gyakrabban játszanak Európa-szerte. Oláh Kálmán számára a zongorázás és a komponálás egyaránt kiteljesítő erejű, a szerzői est ezért is kiváló alkalom arra, hogy megmutassa zeneszerzői sokszínűségét és előadóművészi virtuozitását, improvizációs szabadságát. További izgalmakat rejt úgy a művészek, mint a befogadó számára, amikor egy-egy kiváló, a jazzvilág élvonalába tartozó zenész csatlakozik az előadói gárdához, mint tette például Gerard Presencer, Ron McClure és Jack DeJohnette Oláh legutóbbi, 2008-ban rendezett szerzői estjén a Művészetek Palotájában. A külföldi sztárszólista ezen az estén a világszerte ünnepelt Joshua Redman tenorszaxofonos lesz, aki sokoldalúságát megcsillantva nem csupán a szimfonikus zenekari részben, hanem a jazzfélidőben is csatlakozik kiváló magyar kollégáihoz.