Lokál » Programok » Zene » Pajor Tamás unplugged a zsinagógában

Pajor Tamás unplugged a zsinagógában

Pajor Tamás a 80-as évek budapesti underground-alternatív művészeti életének legendás, meghatározó alakja volt. Gimnazista korában Neurotic nevű zenekara az egyik első magyar punk együttes volt, majd huszonévesen teljesen egyedi, “posztpunkpszeudo” utakra tért. A sex and drugs and rock’n’roll eszméinek legszélsőségesebb hirdetőiként élték is mindazt, amit képviseltek. Ők honosították meg Magyarországon a rap műfaját először. Pajor Tamás tevékenysége szintén útnyitó a holokauszt témájának a könnyűzenébe való adoptálásában. Ennek legismertebb produktuma, az egyfajta “holokauszt-himnusszá” váló Rosenberg Dani című alkotás, melyet a szerző közösen adott elő Bódi László Cipővel, Bródy Jánossal, Demjén Ferenccel, Koncz Zsuzsával és Somló Tamással. A dalhoz Koltai Lajos készített klipet, Kertész Imre Sorstalanság című regényének filmváltozatából.