Lokál » Programok » Színház » Psyché

Psyché

Weöres Sándor nagyszabású művében szinte regényíróként rekonstruál egy múltszázad eleji nőalakot, életet és világot teremt hozzá, s e fiktív hősnő fiktív költői életművét alkotja meg. Psyché, a görög hitvilágban az emberi lélek megtestesítője, aki allegorikus értelmű viszonyba kerül a szerelem és fajfenntartás istenségével, Erosszal.

Weöres Sándor Psyché című műve ihlette táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. A nő sorsa, hogy testi és lelki szenvedélyének, szerelmének tárgyát, beteljesülését csak két külöböző férfiben képes megtalálni! Ez hová vezethet…?

Weöres Sándor úgy tekintett az általa megírt figurára, mint énje kiterjesztésére, kivetülésére egy számára férfiként sohasem megélhető női alakba. A szabadságvágy és vadság, amit a mindennapokban nem tudunk megélni, annak egyfajta kivetülése ez a női figura. Beteljesületlen szerelem és a ragaszkodás tragédiája. Az előadásban olyan professzionális művészek táncolnak Feledi János mellett, mint Krausz Alíz a Bozsik Yvette Társulat szólistája, és Bajári Levente a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa.