Lokál » Programok » Gyerekprogram » Ringató, háromszor

Ringató, háromszor

A Ringató családi művészeti nevelési program. A szervezők mintát adnak a szülők számára, hogy hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás! A szervezők közösen – a résztvevő felnőttekkel – hozzák létre a foglalkozás élményét. A harminc perces foglalkozások légköre oldott, felépítése, tartalma előre tervezett, de rugalmasan alkalmazkodik az adott helyzethez. A dalokat, mondókákat sokat ismételik, egy-egy foglalkozáson belül is, de hétről hétre mindig visszatérnek a régebbiekre. Így az édesanyák könnyen megtanulják azokat. A foglalkozásokon mindig élő énekszó, vagy a foglalkozásvezető, esetleg meghívott vendég pár perces hangszerjátéka csendül fel, zenei felvételeket soha nem hallgatunk. A tanítás nem a kicsinyeknek szól, hanem a felnőtteknek. A gyerekek tehát semmiféle feladatot nem kapnak a foglalkozásokon. Nem kell, nem kötelező csinálniuk semmit. Ha akarnak, játszanak az édesanyjukkal, ha akarnak vagy tudnak, akkor pedig néha odafigyelnek. A közös éneklés, a játék, a mozgás fő szempont mindenek előtt, de fontos az áhítatos csend is. A foglalkozások zenei anyagát a kodályi gondolat szerint válogatják, elsődleges szerepet kap a közös éneklés, mondókázás, és megmutatják az ölbéli játékok semmi mással nem pótolható örömét is. A Corvin Művelődési Házban hétfőnként három időpontban – 9.30, 10.15 és 11 óra – Hazay Annamária tart Ringató foglalkozást. Érdeklődni a 30-377-2693 telefonszámon vagy a hancsa@ringato.hu e-mail címen lehet.