Lokál » Programok » Koncert » Szokolay Sándor-emlékkoncert

Szokolay Sándor-emlékkoncert

letöltés (16)

A Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok hangversennyel emlékezik a 20. század második felének egyik legismertebb, 2013-ban elhunyt és nyolcvanöt éve született zeneszerzőjére, Szokolay Sándorra. A rendkívül termékeny komponista a hatvanas években lett széles körben ismert, 1964-ben bemutatott, Vérnász című operájával. Ezen kívül hat operát, mintegy huszonöt oratóriumot, számos egyházi és világi kórusművet írt, ebből a rendkívül sokszínű termésből hangzik el néhány mű. A Nyitányfantázia a Páneurópai piknik huszadik évfordulójára született, a Trombitaverseny pedig 1968-ban keletkezett. A két nagy előd, Bartók és Kodály egy-egy emblematikus kompozícióját is hallhatjuk, ezekben közös, hogy ugyanarra az alkalomra, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára íródtak 1923-ban.
A műveket a Szokolay zenéjét fiatalkora óta ismerő és játszó, valamint a két klasszikus 20. századi szerző legjobb előadói között számon tartott Kocsis Zoltán vezényletével adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, kiváló közreműködőkkel.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.