Lokál » Programok » Koncert » Utcazene Fesztivál

Utcazene Fesztivál

lokal_dagaly_13ker_2szam

Lezárult a jelentkezés az idei OTP Bank Utcazene Fesztivál versenyére, ahol a “szerencse az utcán hever”. A több száz jelentkezőből kiválasztott 20 zenekart a közönség és neves ítészek is figyelik, s választják majd ki a legjobbakat, akik közt 1 millió forintot osztanak ketté, felét a közönség kedvencének, másik felét a zsűri kiválasztottjának. Az idei évben jeles zsűri mustrálja majd a versenyzőket: Horváth Gergely, akit a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként ismert meg az ország, Felcser Máté, a Punnany Massif frontembere és egy nemzetközi szaktekintély, az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni is. A hazai versenyzők mellett érkezik egy csapat a napokban zajló Szatmárnémeti Utcazene Fesztiválról is, amit a mi rendezvényünk hatására kezdtek el szervezni. A mi győztesünk pedig megy Ferrarába, Európa legnagyobb utcazene seregszemléjére.

A versenyzésen túl természetesen idén is változatos programkavalkáddal rukkol elő az OTP Bank Utcazene Fesztivál. A színes nemzetközi mezőnyben angol, mémet, holland, finn, belga, olasz, cseh, lengyel, dán, francia és ki tudja hány náció képviselteti magát. Megannyi izgalmas zenei csemege. Jön a német Musik For The Kitchen. A banda, elvetemült finn kollegáikhoz, a fesztiválon szintén fellépő Steve ‘n’ Seagulls-hoz hasonlóan, számos népszerű rockfeldolgozást játszik – sajátos stílusban. A Riders Connection tagjai Berlin utcáin kezdtek el együtt zenélni s most Veszprémben tűnnek majd fel. Jön az “indie gypsy fúzió úttörőinek” aposztrofált The Trouble Notes csapata, a Tram33, egy Brüsszel utcáin született, alapvetően blues duó. Érkezik a Jaune Toujours, egy kultikus zenekar, akik a kultúrák, nyelvek, ritmusok és zenei stílusok kirobbanó városi mixével egy magas színvonalú márkává alakultak. Fellép Anastasia, aki ezúttal nem amerikai popsztár, nem is orosz hercegnő, hanem francia előadó, akinek hangja és előadásmódja azonnal levesz minket a lábunkról.

A Krakow Street Band kezdi magát Lengyelország egyik elsőszámú utcazenekarává kinőni, ezt mi is láthatjuk majd. “A 21. századi Bob Dylan Iggy Poppal megy táncolni” – így jellemezte a Classic Rock magazin a The Midnight Barbers “whisky áztatta rock ‘n’ rollját” – ahogyan az NME summázta zenéjüket. Ők szintén Veszprém vendégei lesznek. A hivatalos biográfia szerint: Paul-Ronney Angel megette a szüleit, majd elmenekült Norvégiából, és kezében egy üveg holdfénnyel, zsebeiben pedig néhány szelet málló félben lévő hallal érkezett meg Londonba. Az általa alapított The Urban Voodoo Machine bevette már Glastonbury és a Donington fesztivált, meg a fél világot, és most jön a másik fele. Második nagylemezét turnéztatja, s jön vele az az energikus, érzelmes modern rock n’ rollt játszó Town of Saints. Vészprém utcáin zenél például Mr Alboh, egy modern trubadúr, aki egy szép napon fogta magát, otthagyta állását a bankban, és vándorzenésznek állt. Aki szereti a nyarat és a lázongást is, oda lesz ezért a francia duóért: a nevük The Summer Rebellion, és saját meghatározásuk szerint “freak blues-t” játszanak. Bájos, felszabadult, spontán, de professzionálisan előadott zenéjével a cseh Mydy Rabycad már számos országba eljutott, most nálunk muzsikál majd. A Syndrome nevű zenekar az olasz csizma orrán elhelyezkedő Reggio Calabriában alakult 2007-ben, és a Veszprémi Utcazene Fesztivál visszatérő közönsége jól ismerheti őket, hisz? tavaly és tavalyelőtt is játszottak már nálunk.