EUR: 336,92 Ft
CHF: 317,27 Ft
2020. február 20., csütörtök
Aladár, Álmos

Extra

Clint Eastwood 85 éves

Ma 85 éves Clint Eastwood többszörös Oscar-díjas amerikai rendező, színész, producer, aki rendezőként a legidősebben kapta meg az amerikai filmakadémia kitüntetését.

Clint_Eastwood1Az 1930 május 31-én született Eastwood fiatalon volt bolti eladó, favágó, testőr, zenész és benzinkutas is. A koreai háború idején behívták, de a harctéren nem szolgált: amikor egy tengerbe zuhant repülőgépről öt kilométert megtéve tempózott ki a partra, úszó kiképzőnek tették meg. Leszerelése után Hollywoodban próbálkozott, de túl nagy ádámcsutkája miatt eltanácsolták. Végül egy westernsorozatba sikerült bekerülnie, a forgatási szünetekben Európába ruccant át filmezni.


Az 1 méter 93 centiméter magas fiatalemberre itt figyelt fel Sergio Leone, aki több spagetti-westernjének (Egy maroknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf) főszerepét osztotta rá. A rezzenéstelen arcú, szűkszavú, de gyors kezű pisztolyhős beindította amerikai karrierjét is, de nem hagyta magát beskatulyázni, játszott háborús filmben (Kémek a sasfészekben, Kelly hősei), majd 1971-ben megtalálta Piszkos Harry. Az öntörvényű, a nagyvárosi emberek védelmében kíméletlen kegyetlenséggel igazságot osztó zsaru szerepét öt filmben játszotta el.

1971-től rendez, számos esetben a főszerepet is magára osztotta. A kamera másik oldalán még nagyobb sikereket könyvelhetett el. Túl a hatvanadik életévén kapta első rendezői Oscar-jelölését, amelyet azonnal díjra is váltott: a western műfaját megújító Nincs bocsánat című alkotásért 1992-ben a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is átvehette. 2005-ben ismét tarolt az egy bokszolónő tragikus végű pályafutását elbeszélő Millió dolláros bébivel, ő lett a legidősebben kitüntetett Oscar-díjas rendező (a díjátadón ott ült 96 éves édesanyja is). Sikeres volt 1995-ben A szív hídjai című érzelmes dráma, amelyben Meryl Streep volt a partnere, majd 2003-ban a klasszikus film noir stílusban rendezett Titokzatos folyó, ezért Oscar-jelölés lett a jutalma.


Néhány éve második világháborús drámát forgatott, amerikai (A dicsőség zászlaja) és japán (Levelek Ivo Dzsimáról) nézőpontból is feldolgozta az Ivo Dzsima-i csatát. Ezt követően a kamera mindkét oldalán állt a nagysikerű Gran Torinóban, amelyben egy zsémbes koreai veteránt alakít, aki különös kapcsolatba kerül bevándorló szomszédaival. Az utóbbi években az Elcserélt életek című filmjében Angelina Jolie-t, a Nelson Mandeláról forgatott A legyőzhetetlenben Matt Damont és Morgan Freemant is Oscar-díjra jelölték.

Clint_Eastwood6Életrajzi drámát készített Edgar J. Hooverről, az FBI első igazgatójáról Leonardo DiCaprióval a főszerepben, s bár a Gran Torino után színészként visszavonult, egy baseballfilm főszerepét eljátszotta. Az időskori alkotásaival beskatulyázhatatlanná vált művész musicalfilmet is rendezett, tavaly a Broadwayn is taroló Tony-díjas Jersey Boys musicalt vitte filmvászonra. Nem ez volt az első zenés munkája, 1988-ban forgatta a Charlie Parker életútját bemutató Bird című alkotást, amelyért Arany Glóbusz-díjjal jutalmazták.

Idén az Amerikai mesterlövész című alkotása több kategóriában is versengett az Oscarért folyó versenyben, de – sokak csalódására – a rendezők között nem jelölték. (A rendezést eredetileg Spielberg vállalta, Eastwood az ő visszalépése után ült a direktori székbe.) Az iraki háborúban szolgált legeredményesebb mesterlövészről szóló alkotás esélyes volt a legjobb film kategóriában, a főszereplő Bradley Cooper is a jelöltek közt volt, de mindössze egy technikai kategóriában (legjobb hangvágás) nyert.

Eastwood nagy dzsessz- és bluesrajongó, több filmjéhez maga szerezte a zenét, ebben segítségére van sikeres dzsesszzenész fia, Kyle is. Közismert kemény munkájáról, takarékos életmódjáról, valamint feltétlen megbízhatóságáról. Forgatáskor színészein a kevés sminket szereti, és pontos instrukciói alapján már az első felvételeket igyekszik rögzíteni.

Különböző kategóriákban összesen tizenegy alkalommal jelölték Oscar-díjra. Rendezői Oscar-díjai mellett 1994-ben Irving G. Thalberg-emlékdíjjal tüntették ki, többszörös Arany Glóbusz-díjas és a Cecil B. DeMille-életműdíj birtokosa, több nemzetközi filmfesztivál is elismerte életművét. Megkapta a francia Becsületrendet, az Oscar francia megfelelőjének számító César-díjat, a Kennedy Center és az Amerikai Filmintézet életműdíját. Néhány éve Barack Obama amerikai elnöktől kapott kitüntetést, mert filmjei és színészi alakításai “az egyéniség, a kemény igazságok és az amerikai lét esszenciájának esszéi”.

A szókimondásáról ismert, konzervatív nézeteket valló filmsztár mottója: “Mindenki hagyja békén a másikat.” A politikába is belekóstolt egy rövid időre: a nyolcvanas évek elején – elunva a hivatásos politikusok korruptságát és tehetetlenségét – elindult lakóhelye, Carmel városka polgármesteri tisztségéért, meg is választották. Különböző kapcsolataiból hét gyermeke született, közülük többen a művészi pályát választották.

Eastwood szerint a hosszú élet titka a testileg és szellemileg egyaránt tevékeny élet, azt vallja, hogy “méltósággal megöregedni az egyik legfontosabb képesség”. Idős kora ellenére még sok történetet szeretne elmesélni…

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ambrus Attila idősnek érzi magát még egy gyerekhez

    Ambrus Attila idősnek érzi magát még egy gyerekhez

    A Viszkisként elhíresült Ambrus Attila szemefénye a lassan egyéves Anna. Az egykori bankrabló úgy érzi sokkal érettebb lett az apaság által, és bár fiatalon több gyermeket szeretett volna, kora miatt számára az is hatalmas dolog, ha egyszem kislányát tisztességesen fel tudja nevelni.

  • Oscar-gála: a meglepetések estéje

    Oscar-gála: a meglepetések estéje

    Az idei Oscar-gála a nagy meglepetések estéje volt. Leonardo DiCaprio végre hivatalosan is bemutatta barátnőjét, egy koreai film, az Élősködők vihette haza a legjobb film díját, aminek sikeréhez ráadásul két magyar zeneszerző is hozzájárult.

  • Pély Barna: Nem akarok megbántani senkit

    Pély Barna: Nem akarok megbántani senkit

    Pély Barna gyerekkora óta imádja a színpadot. Szülei ezt könnyen megemésztették, ugyanakkor nem tagadják, hogy az ezzel járó létformának bizony vannak nehézségei. “A pozitívum, hogy legalább mindig van miről beszélni” – fogalmazott a Lokálnak a zenész, aki most A Dal zsűritagjaként igyekszik a feltörekvő tehetségeket biztatni: folytassák az útjukat, mert megéri.