2020. február 21., péntek
Eleonóra

Egyéb XVII.kerület

Hatból hatszor nyert Regina

Hat éve rendeznek gyermek fitnesz világbajnokságot, és Benkő Regina mind a hatszor nyerni tudott, persze mindig egyre magasabb korcsoportban. Júniusban, a szerbiai Újvidéken a 14 és 15 évesek között lett a legjobb.

– Még egy évig maradhatok a gyermekek között, majd jöhet a junior korosztály. Ott a testépítést hatványozottabban nézik, ezért az edzések után még súlyokkal is végzünk gyakorlatokat, hogy erre is felkészüljünk – avatta be lapunkat a részletekbe a kerületi lány, aki a felnőttek között is szeretné letenni névjegyét. – Nagyon jól hangzik, hogy mindig én nyerek, remélem, ez a sorozat nem szakad meg. Heti hatszor edzek, úgy érzem, megérdemeltem az eddigi sikereket.


Benkő Regina

Benkő Reginánál ezúttal sem akadt jobb

Regina azt is elárulta, a másfél perces produkciók megtervezését, mindig a zeneválasztással kezdik.

– Ezt én találom ki, aztán a koreográfiát kidolgozza rá az edzőm, és végül elkészül hozzá a ruha, amiben szintén én döntök.

Az Újvidéken előadott gyakorlatot még egyszer megmutatják a nagyközönségnek. Októberben Európa-bajnokság lesz, ahol újra ezzel áll a közönség elé Regina, majd 2016-ra ismét kitalálnak valami újat, hogy meglegyen a hetedik vb-cím is.

Kapcsolódó Cikkek

  • T. Mészáros András: Nem lehet fogást találni a szerződésen

    T. Mészáros András: Nem lehet fogást találni a szerződésen

    Nem érti T. Mészáros András, Érd korábbi polgáremtere, hogy utódja és jogászai fizetés helyett miért rágódnak a szerződésen menza-ügyben! A csaknem ötezer ember – köztük sok gyerek, illetve speciális étkezést igénylő felnőtt és időskorú  – ebédjét szállító cégnek immár több, mint 300 millió forinttal tartozik hivatal, stílszerűen szólva, fizetés helyett a szerződésen keresnek fogást.

  • Elbúcsúztak a katonák

    Elbúcsúztak a katonák

    -Bizonyítsák, be hogy a magyar katona még mindig a legjobb a világon! – mondta Szloszjár Balázs  az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a debreceni Kossuth téren, ahol  a Magyar Honvédség KFOR (Kosovo Force) Kontingens 22.