2020. február 22., szombat
Gerzson

Külföld

Észak-Korea újraindította atomreaktorát

Észak-Korea újraindította a rezsim legfőbb plutóniumforrásának tartott jongbjoni atomreaktort – jelentette be a KCNA hivatalos phenjani hírügynökség kedden.

Minden nukleáris létesítmény teljes kapacitással üzemel Jongbjonban – közölte az ország atomenergia-ügynökségének igazgatója. Sajtójelentések szerint korábban az öt megawattos reaktor évente körülbelül hat kilogramm plutóniumot tudott előállítani, ami szakértők szerint egy atombombához is elegendő lehet.


A KCNA szerint az észak-koreai atomtudósok folyamatosan fejlesztik a kelet-ázsiai ország nukleáris fegyvereit, és növelik mennyiségüket.

Az észak-koreai hírszolgálat a közleményben hangsúlyozta, Phenjan “bármikor készen áll arra, hogy atomfegyverekkel szálljon szembe az Egyesült Államok ellenséges cselekedeteivel”.

A sztálinista ország ezzel párhuzamosan arra figyelmeztetett, hogy kész újabb műholdakat a világűrbe juttatni. Az ilyen rakétaindításokat a világ számos országa aggasztónak tartja arra gyanakodva, hogy a műhold-felbocsátási kísérlet valójában hadászati ballisztikus rakétának a tesztelése.

A keddi bejelentés minden bizonnyal tovább fogja élezni a feszültséget Phenjan és a környező államok között.

Amerikai szakértők néhány hónappal ezelőtt azt közölték, hogy téli műholdas megfigyelések kis intenzitású tevékenység jeleit mutatták a jongbjoni reaktornál.

Phenjan az atomprogramjának felszámolásáról kötött hathatalmi – “leszerelésért segély” néven emlegetett – 2007-es megállapodással összhangban 2008-ban kezdte meg az atomkomplexum leszerelését, majd ugyanabban az évben fel is függesztette, mivel az Egyesült Államok nem vette le a terrorizmust támogató országok listájáról.

Észak-Korea, amely 2006 óta három kísérleti atomrobbantást is végrehajtott, 2013 elején, utolsó robbantása után döntött nukleáris létesítményeinek újjáépítéséről és újbóli üzembe helyezéséről.

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Viktor: ambíciózus Európához ambíciózus költségvetés kell

    Orbán Viktor: ambíciózus Európához ambíciózus költségvetés kell

    Nem fogadható el, hogy négy nettó befizető ország, Ausztria, Hollandia, Dánia, Svédország – Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének 1,074 százalékról szóló ajánlatát elutasítva – továbbra is bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) 1 százalékát fizetné be az uniós költségvetésbe.

  • Felminősítette Magyarországot a japán JCRA hitelminősítő

    Felminősítette Magyarországot a japán JCRA hitelminősítő

    A stabil államháztartási rendszert, az államadósság jelentős csökkentését és az eredményes gazdaságpolitikát kiemelve javította Magyarországra vonatkozó deviza- és forintadósság minősítését a Japan Credit Rating Agency (JCRA) intézet.

  • Hatalmas zavargások Ukrajnában! Nem akarnak koronavírusos betegeket a falu lakói

    Hatalmas zavargások Ukrajnában! Nem akarnak koronavírusos betegeket a falu lakói

    Kilenc rendőr megsebesült, és 24 embert őrizetbe vettek a hatóságok csütörtök este, amikor zavargásba torkollott a helybeliek tiltakozása egy kelet-ukrajnai településen amiatt, hogy a hatóságok falujuk szanatóriumában akarják elhelyezni el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból elhozott 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt.