2018. július 16., hétfő
Valter

Tech

Elhúz a Föld mellett egy aszteroida

A Földtől alig 410 ezer kilométerre halad el a 2015 TB145 elnevezésű aszteroida – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára elmondta, hogy a viszonylag nagyméretű, néhány száz méter átmérőjű égitest a bolygónkhoz szokatlanul közel repül el. Az aszteroida október 31-én délben mindössze 410 ezer kilométerre – a Hold mintegy 384 ezer kilométer távolságra van – közelíti meg a Földet.


Hozzátette azt is, hogy a csillagászat meglehetősen “statikus dolog”, ezért szakmailag egzotikus élmény, ahogy a távcső látómezejében a megfigyelt aszteroida elmozdul a csillagos háttérhez képest. Az égitest egy eléggé megnyúlt pályán halad, jelenleg a Nap közelében száguld, ezért is nagy a sebessége a Földéhez viszonyítva.

Amennyiben az aszteroida keresztezné bolygónk pályáját, egy több kilométer átmérőjű krátert vájna a földfelszínbe és lokális katasztrófát okozna. “De nem fog becsapódni” – hangsúlyozta Mizser Attila, hozzáfűzve, hogy a csillagászati értelemben közelinek nevezhető 410 ezer kilométeres távolság is harmincszorosa a Föld átmérőjének.

Kapcsolódó Cikkek

  • Eljárás indult az online társkereső be2-val szemben

    Eljárás indult az online társkereső be2-val szemben

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az online társkereső szolgáltatást nyújtó be2 S.á.r.l. (be2) ellen, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

  • Az adathalászok nem nyaralnak

    Az adathalászok nem nyaralnak

    A nyári szezonban megszaporodnak a felhasználókat, online vásárlókat célzó adathalász támadások. Míg egyes oldalak olcsó repülőjegyekkel kecsegtetnek, a csaló webáruházak gyanúsan alacsony áron kínálják a szezon slágertermékeit: nyári ruhákat, fényképezőgépeket, strandeszközöket árulnak.