2018. július 16., hétfő
Valter

Belföld

Negyven éven át várt a hazatérésre

Nádasdy Nikolits Andrea  (Fotó: Máté Krisztián)

Nádasdy Nikolits Andrea budapesti otthonában

Nádasdy Nikolits Andrea 1956 novemberében, 23 évesen kényszerült elhagyni az országot, és negyven emigrációban töltött év után térhetett haza. A 82 esztendős Budapesten élő ’56-os menekült a Lokálnak elmondta, nem érti a külföld indulatos reakcióit a magyar kormány cselekedeteire, és nem tudja elfogadni, hogy párhuzamot vonnak az ötvenhatos magyar menekülthullám és a mostani világméretű migránsáradat között.

Amíg élek, nem fogom megérteni ezt. Az egyik körte, a másik alma. Először is a szovjet megszállásból és a bolsevista terrorból menekülők helyzetével az egész világ tisztában volt. A forradalom leverése utáni rövid lehetőséget a magyarok igyekeztek kihasználni, hogy mentsék a bőrüket, mert tudták, rettenetes megtorlás következik. Aki itthon maradt, a családi állapota (öreg szülők és kicsi gyermekek) miatt kockáztatta az életét. Itthon maradni éppen olyan kockázatos volt, mint elindulni az ismeretlenbe – mondta Nádasdy Nikolits Andrea, aki menekülése körülményeit is felidézte.


– Elcsigázva, holtfáradtan és mégis ujjongva, hogy megúsztuk a határon való lelövetést vagy a börtönt, ha elkaptak volna minket, megérkeztünk szabad földre. Mikor bekopogtattam a derék osztrák gazda portáján, pontosan tudták, honnan jöttem és mi okból. Nem volt drága bakancsom és divatos téli dzsekim, inkább ágrólszakadt és sáros voltam. Menekültként kezeltek, szalmazsákon aludtam egy éjjel, másnap a bécsi vonatállomásra vittek egy buszon, ahol hamar kiderült, hogy nincs hely a lágerekben. Áttereltek minket egy vonatszerelvényre és továbbvittek. Nem kérdezték, hová akarunk menni, hanem utaztattak két napig, mert már minden tábor megtelt. Végül Reedben, a német határhoz közeli hatalmas táborban kötöttünk ki, ahol még volt férőhely. Ott regisztráltak minket. Senki sem tiltakozott, és hálásak voltunk a tisztálkodáshoz szükséges csomagunkért és a tömbsajtos kenyérért – osztotta meg személyes emlékeit a Lokállal a 82 éves asszony. Andrea megjegyezte, amit elmesélt, talán mutatja, hogy „civilizáltságban és neveltetésben is merőben különböztek a mostani áradattól”…

– Öt évi hányattatás után kaptam meg a lehetőséget, hogy kijussak Amerikában élő rokonaimhoz. Addig kizárólag a jó istenre és magamra számíthattam. Túléltem anélkül, hogy bármit követeltem volna Ausztriától, Franciaországtól és Svájctól, ahol szívem szerint letelepedtem volna, de a nemzetközi szabályozás megakadályozta. Így Amerikában kötöttem ki, ahová nem vágytam, de így hozta a sors, és mindent megtettem, hogy valamire vigyem az életemben. Nem tüntettem a befogadó országom ellen! És amikor lehetett, hazatértem.


Kapcsolódó Cikkek