2018. július 16., hétfő
Valter

Egyéb

Pezsgővel ünnepelt a lottónyertes házaspár

champagne-607531Egy brit házaspár, Jane és Alan Slater 36 éve ugyanazokat a számokat játssza meg a lottón. Nemrég mindketten feladtak egy-egy szelvényt és legnagyobb megdöbbenésükre az ő számaikat húzták ki, amivel 298 ezer fontot, azaz 125 millió forintot nyertek. Az egyik szelvényt azonnal megtalálták a hálószoba éjjeliszekrényében, a másik azonban eltűnt. Hiába keresték, nem találták sehol. Már szinte lemondtak a nagy nyeremény feléről, amikor Ruby, a család kutyája, szájában vitte oda a szelvényt, amelyről kiderült, hogy egy katalógus lapjai között lapult. Pezsgővel ünnepelték a nyereményt, az asszony pedig arról is mesélt, hogy miért éppen a később nyertes számokat játszották meg.

− A 11-est azért, mert aznap házasodtunk össze, 14-én született a fiunk, 26-án van a szülinapom, 29-én pedig a páromé. A 49-re is miatta esett a választás, ugyanis abban az évben született.


Kapcsolódó Cikkek

  • Rosszul használják a parkolókat a Ligetsoron

    Rosszul használják a parkolókat a Ligetsoron

    Egy év után befejeződött a Ligetsor felújítása. Az útszakaszon a teljes pályaszerkezetet cserélni kellett, az út alatt fekvő hatalmas, közel száz éves víznyomócsővel együtt.

  • Nagy értékek a kiskertekben

    Nagy értékek a kiskertekben

    Gyümölcstermesztés iránt érdeklődőknek tartottak nyílt napot a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetében, Érden, az Elvira majorban.

  • Két napig szólt az opera Perkupán

    Két napig szólt az opera Perkupán

    Egy elszármazott művész lokálpatriótaként segítette faluját abban, hogy nem mindennapi kulturális eseménnyel hívják fel a figyelmet a településre.