2020. február 28., péntek
Ákos, Bátor

Egyéb X.kerület

Vastag Csaba Kőbányára „költözött”

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban zajlanak a legendás Grease című film színpadi változatának próbái. Danny szerepében Vastag Csabát láthatja a közönség, a hamisítatlan rockabilly hangulatért pedig az énekes-színész egykori rockiedzője, Szakál Attila felel, aki az akrobatikus rock and roll ikonikus alakja.

Vastag Csaba és Szakál Attila barátsága a mester–tanítvány viszonyból született.


– Kilencéves voltam, amikor elkezdtem rokizni. Tetszett a szomszéd kislány és el akartam menni vele edzésre, bár fogalmam sem volt, hogy milyen edzésre megyünk. Ő a következő héten már nem jött, én viszont 11 évre ott ragadtam – mesélt Csaba a kezdetekről.

– Jött egy fiú nagy lobonccal – idézte fel nevetve az első találkozás emlékét Szakál Attila, a veszprémi Anakonda Akrobatikus Rock’n’Roll Club alapítója, akinek a nevéhez számos színházi előadás koreográfiája is kötődik. A Chicago és az Evita mellett ő jegyzi többek között az évek óta nagy sikerrel futó SingSingSing musicalshow-t is. –Abban a csapatban valahogy csupa ilyen mosolygós szemű, eszméletlen kisugárzású srác volt, akikkel azóta is – az eltelt évek ellenére – ugyanúgy megy a közös „bandázás”.


– Mindig azzal szekáltak a többiek, hogy „megmondta a mentorod, tehát úgy kell csinálnod” – vallotta be Csaba. –Attilát valóban a mentoromnak tekintettem, bár akkoriban fogalmam sem volt, hogy mit jelent ez a szó, és jókat röhögtem a kifejezésen. De bíztam benne: bármit mondott, annak úgy kellett lennie. A színház világát is ő mutatta meg, első feladatom a Koldusoperában egy koldusgyerek volt.

Együtt a banda - jelenet a próbából ( Fotó_ Sáfár Tibor)

– Ez nem csupán statisztaszerep volt, hiszen tele volt akrobatikus elemekkel. Az első musicalshow-mban – ami szintén Grease néven futott – Csabira már énekes feladatot osztottam. Tizenhat éves lehetett, amikor az anyukája és az apukája odajött hozzám, hogy mivel rám hallgat, nem lenne rossz, ha megmondanám neki, fejezze be ezt a kornyikálást, mert a tanulás rovására megy. Én erre azt mondtam: ezt nem tehetem, a gyerek álmát nem lehet összetörni – mesélte Attila.

– A szüleim aztán folyamatosan segítettek, és ebben biztosan benne volt Attila véleménye is  – folytatta Csabi. – Egyébként azt gondolom, hogy egy szülő akkor segít a legtöbbet, ha nem akadályozza a gyerekét.

– Vagy legalábbis ésszerű korlátok közé szorítja – tette hozzá Szakál Attila, aki azóta is figyelemmel kíséri egykori tanítványa útját. Kapcsolatuk ma már igazi barátság, amit folyamatosan átsző a munka. Számos táncversennyel és színpadi produkcióval a hátuk mögött most a Grease bemutatójára készülnek.

Grease próba Kőbányán Vastag Csaba és Szakál Attila ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Grease próba Kőbányán
Vastag Csaba és Szakál Attila
( Fotó_ Sáfár Tibor)

Kapcsolódó Cikkek

  • Mintha győztek volna: döntetlen

    Mintha győztek volna: döntetlen

    A Tatabánya szombaton Győrben 24-24-es döntetlent játszott a francia Pays d’Aix Université Club csapatával a férfi kézilabda…

  • Csörgőlabda és vakfoci a Kós Károlyban

    Csörgőlabda és vakfoci a Kós Károlyban

    A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége idén már harmadszor tartott úgynevezett lélekmozgató órákat az ország számos pontján. A diákok a testnevelés és osztályfőnöki órák keretében ismerkedhettek meg a fogyatékkal élők mindennapjaival és sportolási lehetőségeivel.

  • Tavaszváró töltött kacsa

    Tavaszváró töltött kacsa

    Az utolsó hivatalosan téli hónap végén – időjárástól függetlenül – már a márciusi tavaszra készülünk.