2019. május 19., vasárnap
Ivó, Milán

Belföld

300 milliárdos fejlesztés a Balatonon

A közel 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési programmal rendkívüli lehetőséget kapott a régió arra, hogy megújuljon – mondta Bóka István (Fidesz) polgármester, az első hajó fogadására rendezett szezonnyitó ünnepségen Balatonfüreden, ahová a frissen átadott Siófok katamaránnal érkeztek a déli part önkormányzati vezetői, politikusai.

Lengyel Róbert (független), Siófok polgármestere kifejtette, az hogy a hajózási szezonnyitó ünnepségen a tó körüli települések együtt ünnepelnek, az egységet szimbolizálja. A Balaton gyöngyszemének nevezte az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási céget, amely szerinte egy “patinás, kiválóan működő társaság”.

Ruzsics Ferenc (Fidesz), Keszthely polgármestere azt hangsúlyozta beszédében, hogy a tó körüli településeket a Balatonon kívül a térség turizmusáért folytatott munka is összeköti, ezért nem mondhatnak le egy hivatalos balatoni turisztikai régió létrehozásáról.

Kapcsolódó Cikkek

  • Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    A kisadózó vállalkozás a főállású kisadózó után 2019-ben változatlanul havi 50 ezer forint, vagy – választása szerint – havi 75 ezer Ft, míg a főállásúnak nem minősülő kisadózó után havi 25 ezer forint tételes adót fizet a bevételi értékhatárig (a szintén változatlan 12 millió forint erejéig, viszont e tekintetben nagyon kedvező változás idén, hogy az alanyi áfamentes értékhatár is 12 millió forintra nőtt).

  • Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén, a budapesti Várkert Bazárban.