EUR: 308,70 Ft
CHF: 267,81 Ft
2017. szeptember 20., szerda
Friderika

Egyéb III.kerület

A Belügyminisztérium hozhat megoldást a Tarhos utcaiaknak

Tarhos utca, Óbuda, földútForráshiány miatt várhatóan idén sem jut pénz a Tarhos utcai földút leaszfaltozására, az önkormányzat a Lokált úgy tájékoztatta, ehhez legalább 100 millió forintra lenne szükség. Úgy tudjuk, a belügyi tárca rövidesen pályázatot ír ki ilyen fejlesztésekre.

Régóta húzódik az óbudai Tarhos utca kálváriája, a Lokálnak több olvasói is jelezte, hogy különösen csapadékos időjáráskor gyakorlatilag járhatatlan az út. Leginkább arra panaszkodtak, hogy bár a közelmúltban egy csatornázási beruházás befejeződött, amit nem követett az út helyreállítása, holott az feltétele volt a fejlesztésnek.

Az ügyben megkerestük az óbudai önkormányzatot, ahol elmondták, hogy a burkolat rendbetétele nem volt kitétel a csatornamodernizáció kapcsán, hiszen a Tarhos utcát mint földutat tartják nyilván, a kivitelezőnek pedig csupán az eredeti állapot visszaállítása volt a dolga. Rákérdeztünk arra is, vajon a kerület önerőből képes lehet-e megfinanszírozni az aszfaltozást, a válasz azonban egyértelművé tette, hogy idén erre nem lesz forrás.

– Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nehéz gazdasági körülmények között igyekszik ellátni a szolgáltatói feladatait a kerületi lakosság érdekében. A működésünk alulfinanszírozottsága miatt sajnos még a saját adóbevételeinket is működési jellegű feladataink ellátására kell fordítanunk, így fejlesztésre önerőből már nem tudunk forrást biztosítani. Idén közel egymilliárd forint forráselvonással kellett szembesülnie önkormányzatunknak – mondták el lapunk érdeklődésére. Az önkormányzat jelenleg azt tudja vállalni, hogy felméri a földutakat és azok modernizációjára tervet készít. – Ez a munka jelenleg is zajlik – erősítették meg.

Önkormányzati forrás híján is lehet azonban megoldása a mintegy 1,5 kilométeres szakasz problémájának, a hírek szerint ugyanis a Belügyminisztérium éppen a rossz minőségű utcák felújítására ír ki hamarosan pályázatot. Az önkormányzat becslése szerint 100-150 millió forintból már tartósan rendezni lehetne a Tarhos utca problémáját, erre az összegre tehát a belügyi tárcához lehet majd pályázatot benyújtani.

– Addig is földutak esetében évi két alkalommal állapot-fenntartási munkálatokat végzünk, a Tarhos utca esetében ez február közepén, március elején történik meg – hívta fel a figyelmet az óbudai önkormányzat.

Kapcsolódó Cikkek