EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Sport

Gyulai Istvánról díjat neveztek el!

Március 11-én volt tíz éve, hogy elhunyt Gyulai István, a kiváló televíziós riporter, az egyik legismertebb magyar sportdiplomata. A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége – egyeztetve a családdal és a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel – úgy döntött, hogy Világnapi elismerés kitüntetését Gyulai Istvánról nevezi el.

Gyulai István 1943. március 21-én született Budapesten. A Bp. Honvéd és a BEAC válogatott rövidtávfutója volt, Universiade-győztes, huszonnyolcszoros magyar bajnok. A Magyar Televízióban a TeleSport riportere lett, majd főszerkesztője. Az MSÚSZ elnökségi tagjaként a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség főtitkárhelyettessé, később főtitkárává választotta. Később a hazai szervezet alelnöke lett. Dolgozott az International Sport főszerkesztőjeként, valamint a World Gymnastics tornamagazin alapító főszerkesztőjeként. Sportdiplomáciai karrierjét a világ egyik legjelentősebb sportszervezeténél kezdte, mint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanácsának tagja, 1991-től haláláig pedig a testület főtitkári posztját töltötte be. A Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. A 2006. március 11-én elhunyt Gyulai István még életében a Magyar Sportújságírók Szövetsége örökös tiszteletbeli alelnöke lett. Nevét viseli a legrangosabb magyar atlétikai verseny, a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, Pesterzsébeten egy általános iskola, Debrecenben pedig az stadion és edzésközpont.

gyulai

Gyulai István tudását ma is mindenki elismeri

– Gyulai Istvánról még a mi rendkívül irigy szakmánkban és sportéletünkben is máig kizárólag elismerően beszél az, aki ismerhette, vele dolgozhatott – mondta a Gyulai-díj létrehozásával kapcsolatban Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke. – S ami talán még fontosabb: mindenki szeretettel emlegeti őt. Felkészültsége, elkötelezettsége, eleganciája, sportdiplomáciai munkája révén minden magyar sportújságíró méltó példaképe lehet. Nagyon örülök a Gyulai István-díjról szóló egyhangú elnökségi határozatunknak és a család támogató jóváhagyásának. Köszönet érte!

A Gyulai István-díjat az MSÚSZ először idei kétnapos közgyűlésén adja át, amelyet május 9-én és 10-én rendez meg a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ünnepeltek az érdi röplabdázók

    Ünnepeltek az érdi röplabdázók

    Fennállása tizedik születésnapját ünnepli idén a Delta Röplabda Sportegyesület Érd. A szeptember 17-én alapított klub hétfőn tartott jubileumi eseményt a Vörösmarty gimnázium új sportcsarnokában.

  • Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Hosszú idő után friss hír jelent meg Michael Schumacherről. A Forma–1-es pilóta 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet, és kórházi kezelése óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják, de hamarosan Amerikába költöztetik.

  • A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A brazil rendőrök húsz percre a stadionba zárták a feldühödött Santos-szurkolók egy részét, miután a csapat meglepetésre kiesett a labdarúgó Libertadores Kupa negyeddöntőjében.